5 hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy


Kemoterápia, mammográfia, gyógyíthatatlan betegség? Az is lehet, hogy minden, amit eddig tudtál a rákgyógyításról, hazugság.

Amikor ennyi éve kutatnak valaminek a gyógymódja után, és még mindig igen szegényes a túlélési arány, az mindenképpen felvet néhány kérdést. Például azt, hogy miért költenek évente többszáz milliárd forintot világszinten egy olyan betegség kutatására, aminek az orvostudomány a hivatalos álláspont szerint nem ismeri a valódi okát. És vajon hogy lehet, hogy ennyi pénz, ennyi kutatómunka után sincs valódi, megnyugtató eredmény?
Ezzel párhuzamosan lassan a hétköznapi ember számára is nyilvánvaló tény, hogy a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, és az ennek következtében legyengült immunrendszerünk felelős azért, hogy nem tudja kordában tartani a hibás sejtosztódási folyamatokat. Logikus lenne, hogy ezeket a területeket célozza meg az orvoslás, de nem, mégsem ez történik. Az történik, hogy aki azt meri állítani, gyógyszerek nélkül ki tud gyógyítani valakit a rákból, az sarlatán, de legalább is hazudik.

Nézzük, mik a leggyakoribb hazugságok, amikkel etetnek bennünket:
1. hazugság: A kemoterápia kötelező kezelés
Az igazság: az onkológusok 90 százaléka visszautasítaná a kemoterápiás kezelést, ha nekik maguknak lenne rákjuk.

Miért? Mert tudják, hogy egyáltalán nem hatékony, és hogy nagyon mérgező. Egyértelműen kimutatták, hogy a páciensek 98%-ánál hatástalan. És amikor a kemoterápiával kezelt betegek túlélési esélyeit a nem kezeltekkel mérték össze, a nem kezelt emberek jóval magasabb arányban gyógyultak meg, vagy tovább éltek, mint a kezeltek. A kemoterápia teljesen tönkreteszi az immunrendszert, aminek éppen erősítésre, segítségre lenne szüksége, hogy legyőzze a betegséget. Aki a kemó után képes meggyógyulni, az nem amiatt, hanem annak ellenére gyógyul meg.
2. hazugság: Minden 40 év feletti nőnek rendszeresen kéne mammográfiás vizsgálatra járnia
Az igazság: a mammográfia sokkal többet árt, mint használ. Minden egyes nőre, akinek segít, tíz nő jut, akinek ront az állapotán. Az évi 4 milliárd dolláros mammográfia-ipar arra biztatja a nőket, hogy röntgen besugárzással óvják az egészségüket.

Ezzel szemben a dán Nordic Cochrane Center kutatói megdöbbenő eredményre jutottak 500.000 nő vizsgálata alapján: minden 2000 nőből, akik mammográfiás vizsgálaton vettek részt egy tízéves időszak alatt, mindössze egynek hosszabbítja meg az életét ez a szűrés, másik tízet viszont megbetegít. A mammográfia sugárzása évente 3%-kal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, és sok esetben egy magától visszahúzódó tumor olyan behatást kap tőle, hogy gyors terjedésnek indul.

Ennél sokkal veszélytelenebb az ultrahangos szűrés, de houstoni Texas Egészségtudományi Központ munkatársai már olyan tesztet is kidolgoztak, ami nyálból képes megállapítani a mellrák jelenlétét – jóval a kimutatható daganat előtt.
3. hazugság: a rákgyógyszerek hatékonysági mutatói
A tudományos eredményeket sokféleképpen lehet maszkírozni – különösen, ha anyagi érdekek állnak mögöttük. A Tamoxifen nevű, népszerű mellrák-gyógyszer hatékonyságát például úgy hirdetik, hogy 49%-ban képes megelőzni a rák kiújulását. Ez nem igaz. A Tamoxifen független kutatások szerinti hatékonysága mindössze 1.6%, harmincszor kisebb, mint ahogy hirdetik. Mégis, mivel úgynevezett relatív számokat használnak, az eredmény végül is bármi lehet. Hogy mihez mérik a relatív értéket, azt nem tudjuk meg soha, de a 49%, az határozottan meggyőzően hangzik.

A másik jól csengő adat, miszerint a korai szakaszban (természetesen mammográfiával) felfedezett mellrák 91%-os eséllyel gyógyítható ötéves időszakra vetítve, szintén csak egy csali. Mivel a mellrák egy lassú növekedésű tumor, öt év alatt sokszor semmilyen tünete nem észlelhető. Így ha valaki nem is tud róla, hogy mellrákja van, annak 1.) lehet, hogy magától kezeli azt az immunremndszere, 2.) pont ugyanoda jut 5 éven belül, mint az, akinek felfedezték. Viszont a mammográfia, a kemoterápia és a szükségtelen gyógyszerek nélkül sokkal nagyobb a túlélési esélye.
4. hazugság: A rákgyógyszerek a gyógyítást szolgálják
Az igazság: az onkológus nem azzal keresi a pénzt, hogy gyógyít, hanem azzal, hogy hatalmas jutalékokat kap a felírt gyógyszerek, kezelések után.

A JAMA nevű, híres amerikai orvosi folyóirat szerint egy átlagos onkológus jövedelmének 75%-a abból származik, hogy a rendelőben kemoterápiához használt gyógyszereket értékesít. A gyógyszerek pedig igen drágák – elvégre kell a pénz a kutatásokra. Mégis, a gyógyszerek promóciójára évente több tízmilliárd dollárt költenek csak az egyesült államokban.

Az Eli Lily gyógyszercég egyik volt orvoslátogatójának a Kongresszus előtt, eskü alatt tett tanúskodása szerint a gyógyszercégek volt modelleket, gyönyörű fiatal nőket alkalmaznak, hogy vacsorázni és borozni vigyék az orvosokat, eltúlozzák a gyógyszerek hatékonyságát, és minimálisnak állítsák be a mellékhatásokat.
5. hazugság: A természetes gyógymódokkal való kísérletezésre nincs idő egy halálos betegség esetében.
Az igazság: a természetes gyógymódokat ismerő és használó orvosokat, gyógyítókat azóta üldözik világszerte, amióta az orvostudományt átvette a gyógyszeripar.

Számos orvos és intézmény nagy sikerrel kezeli a tumort méregtelenítés, immunrendszer-erősítés, megfelelő táplálkozás és gyógynövények segítségével. Van, akinél egy néhány hetes léböjt teljesen visszaszorítja a tumort. Mégis, ezt mind titokban kell tenni, különben megjárja mind az orvos, mind a beteg.

Ott van Dr. William Kelly esete, aki kidolgozott egy olyan enzimterápiát, ami méregtelenítéssel és diétával kombinálva „megeszi” a hasnyálmirigy rákos sejtjeit. Közel 33.000 ember esetében 90%-os gyógyulási rátát tudott felmutatni az első ötéves túlélési szakaszban annak ellenére, hogy a hasnyálmirigy-rák az egyik leggyorsabb, legagresszívabb fajta halálos betegség. Mit tett az amerikai kormány, amikor ezt megtudta? Börtönbe zárta.

Amerikában egyébként sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk, ott annak az egyszerű említése, hogy valaki meg tudja gyógyítani a rákot, automatikusan bűnnek számít.

A jó hír: a rák teljesen megelőzhető, sőt, gyógyítható. És bár a gyógynövényeket is igyekeznek betiltani, és lassan mindent, amit nem lehet levédeni, azért maradt rengeteg megoldásunk. Elsősorban a tájékozottság: ha az ember egy kicsit utánajár, megdöbbentő és megnyugtató dolgokra bukkan a rákkal kapcsolatban. A saját egészségünk a legjobb helyen a saját kezünkben van.
forrás: Kiskegyed
És ráadásként íme egy videó, amit CoronitaClassics töltött fel. 
A Vadkender és a Tömeggyilkos Gyógyszeripar:

1 megjegyzés :

  1. ÉN ezt elhiszem,de mit kellene tenni és hogyan kellene használni,hogy meggyógyulni lehessen??megenni? vagy??
    Azt gondolom ha ez kiderül,akkor nem lesz ennyi felajánlás sem a betegekért ,segélyek ,..--Undorító világban élünk,..s mennyi hasonló eset van még amit eltitkolna .. Köszönöm!!!
    sJz:Virtualbóvalosag

    VálaszTörlés