Svájci óra egy 400 éves sírban

Lássuk be, hogy az időutazásos sztorik bármikor aktuálisak.
Ezúttal egy 2008-ban talált leletről van szó. Pontosabban egy óra gyűrűről (vagy ékszeróra) amit egy 400 éves kínai sírban találtak.



Shangsi városában régészekkel készítettek dokumentumfilmet, ekkor felfedezték fel az aprócska, gyűrű méretű órát.

- Amikor megpróbáltuk eltávolítani a koporsó körül a földet, belőle egy kis darab fémes hanggal a földre esett. - mondta Jiang Yanyu, az egyik kutató. 
- Felvettük a tárgyat a földről, és úgy láttuk, hogy az egy gyűrű lehet. Miután eltávolítottuk róla a földet és tovább vizsgáltuk, megdöbbenve láttuk, hogy ez valójában egy óra.
Az óra 10:06-kor állt le, a hátuljára a "Swiss" feliratot vésték - írja a People's Daily.

Helyi szakértők nem értik a dolgot. Meg vannak győződve arról, hogy a sír háborítatlan volt, mióta 400 évvel ezelőtt a Ming dinasztia idején ide temetkeztek.

Azóta rengeteg ún. tudós próbálta befeketíteni a leletet, hamisítványnak beállítani. Annyi pletykát elhintettek, hogy már nem tudni mi is az igazság. Rengeteg olyan zavarba ejtő lelet van a Földön ami bizonyítékul szolgálhat az időutazásra, és hogy ezeket egyes csoportok nem szívesen tennék nyilvánossá.
Az egyik legismertebb időutazási kísérlet: A Philadelphia kísérlet és a Montauk projekt

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése