Valami nem stimmel a Vénusszal

Az elmúlt év utolsó napjaiban olyasmit figyeltek meg a Vénuszon, melyet emberi szem még nem láthatott mióta a világon van.
Szomszédunkon hatalmas kitöréseket figyeltek meg, nagyobbakat mint maga a bolygó.
Mi történik a Vénusszal?  Hogy lehetséges, hogy egy Föld méretű kőzetbolygó a Napéhoz feltűnően hasonló kitöréseket produkáljon?

Ha spirituális szemszögből vizsgáljuk meg a kérdést, levonhatjuk a következtetést, hogy ez is egyértelműen a Naprendszer teljes dimenzionális átalakulásának a jele, melyet a hivatalos média és tudomány az utolsó pillanatig félre/át/ki/el magyaráz, tagad, vagy egyszerűen csak hallgat róla, mint minden másról.
A kérdés tehát, hogy a megfigyelést mennyire fogják komolyan venni a csillagászok és a tudományos intézetek munkatársai?
Ha azt is letagadják amit a saját szemükkel látnak, azután nevezhetjük még őket szakértőknek, vagy tudósoknak?


Épp ahogy várni lehetett, már megjelentek az ezt cáfoló videók, cikkek de tudjuk, hogy az USA nevű bűnszervezetnek mekkora dezinformátor hálózata van. Hála az agymosodájuknak, bizonyára ez is ugyanúgy el fog felejtődni, mint a Merkúrnál feltűnő gigantikus objektum.

8 megjegyzés :

  1. Komoly agymosás folyik itt...hogyan is hihetném el mindezt,amikor aznap a Mars egészen MÁS HELYEN volt az égen! Azok bizonyára elhiszik ezt,akik nem tudnak kellően tájékozódni az égen,de elhihetitek nekem,hogy a Mars azon a napon a szemközti,értsd az északi horizont alatt volt! Ki volt az a nagyszerű szakértő,aki bekarikázta azt a csillagot,mint Marsot???
    NEM volt együttállás a Vénusz és a Mars közt!!!
    Ami a kitörést illeti,meg kell jobban vizsgálni a felvételt,semmiképp sem veszem addig ezt komolyan amíg ilyen önjelölt "szakik" azt se tudják pontosan mi is látszik az égen! Amúgy valami reflexiónak tűnik.

    Isti

    VálaszTörlés
  2. Nekem inkább azt mondja már meg valaki,a 2000.évi bolygó együttálláskor tán májusban miért nem volt világvége? Miért nem történtek olyan rendkívüli dolgok,amiket előre beharangozott jónéhány boszorkány,akik a citadellán tartottak gyűlést,s akik akkor komolyan megrémítették kislányomat???? Nem történt semmi az ég világon! És valószínű 2012 alkalmával se fog semmi se történni! Mókás lesz,majd a mikor elkezdenek majd szabadkozni,mert most még el lehet ezen témában adni könyveket,egyéb ostoba
    tanfolyamokat stb.

    Móni

    VálaszTörlés
  3. Erre nem én fogok válaszolni Móni! :))))

    Isti

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Lehet, hogy nem ide tartozik es kicsit benan meg hihetetlenul hangzik, hogy felnott ember letemre ilyent irok...de ugy kb 10 eves korom korul volt egy visszatero almom. Kb 1 evig tartott es rendszeresen visszatert.
    Az almom erdekes, mely morajlassal kezdodott, amikor kipillantottam a tombhaz ablakan. Szep kek eg, napos ido volt. De az eget ezernyi ,,repulogepezet'' toltotte meg (nem normal mai gepek) sokuk tobb szaz meteres volt es rengeteg tipus. (Az oriasi gepek tobbsegenek a tipusa azonos volt.)
    Ha most elgondolkodom, akkor mindannyian egyiranyba tartottak kozepes sebesseggel, de a kis gepek neha gyorsabbak voltak (nem szaguldoztak) kb. Del-Nyugatnak...
    Az almom lenyegeben mindig jol telt, mert egy megelegedett izgatottsag toltott el es a nyakamban dobogott a szivem...hat valoban elethunke tunt...pontosan emlekszem ra ma is...Lehet, hogy valoban megtortenik majd?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Frego! Szeretném megkérdezni, hogy hány éves vagy? Én ugyanis 1971-es születésű vagyok és Kolozsváron ahol éltem, ugyanezt az álmot én is átéltem nagyon sokáig. Annyira, hogy a hetedik emeleten laktunk és éjszaka felkeltem, odamentem az ablakhoz kinéztem és még látni véltem a repülőket. Persze aztán ahogy a szemem "kitisztult" döbbenten tapasztaltam, hogy ott nincs semmi. Aztán már vártam az éjszakákat és arra lettem figyelmes, hogy amennyire sok gép volt, annyira csendesek voltak.... Nekem is egy irányba mentek a domb felett (Hoja erdő) az irányuk Dél-Kelet felől kb. Észak, észak-Kelet felé mentek. Hátborzongató volt de nem féltem. Hozzáteszem, hogy abban a korban még nem voltak Ufos filmek ahonnan a képet átvehetem volna. A másik visszatérő álmom még tovább tartott, hogy egy több hektárnyi méretű hatalmas fekete szögletes jármű lebeg egy mezőn felettem és futok alatta... Azt már nem tudom, hogy feléje vagy el tőle. De nagyon futottam. Annyira, hogy egy merő vízként mentem át néha anyámékhoz, hogy már megint az űrrepülővel álmodtam.... Ha valakinek van hasonló, akkor ossza meg velünk....-mert ezek érdekes dolgok.

      Törlés
    2. pappsz erre ott a fórum :) az itteni hozzászólások előbb-utóbb elfelejtődnek, de a fórumban megmarad, és könnyen vissza lehet keresni. szóval légyszives... :D

      Törlés
    3. És már kész is a topic: http://globalmystery.hungarianforum.com/t20-furcsa-almok

      Törlés