Szellem kísért a boltban?

A napokban egy ausztrál tévéműsorban bemutattak egy különleges felvételt, amelyet egy áruház ipari kamerája rögzített. A videón megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségek látszódnak.

Az ausztráliai Adelaide egyik áruházának biztonsági kamerájának képein az látszik, hogy az egyik sorban egy cukorkás doboz leugrik a polcról, és több métert repülve a pénztárak felé esik - mindezt úgy, hogy senki sem tartózkodik a közelben.

A bolt tulajdonosa úgy nyilatkozott: amikor tavaly októberben megvette az áruházat, az előző tulajdonos jelezte, hogy kísértetjárta a hely. Ezt azonban csak akkor hitte el, amikor egyre több megmagyarázhatatlan dolog történt a boltban.




A Sunrise 7 nevű tévéműsor résztvevői - ahol a videót bemutatták- arról beszéltek, hogy az esetleges szellem az az egykori boxoló lehet, akit 1998-ban lőttek le a bolt előtti járdán.

/penzcentrum.hu/ 

Nyilvánosságra hozzák az UFO aktákat

Jim McDivitt
A hatvanas évek űrutazásain tapasztalt, természetfeletti jelenségeket rögzítő videófelvételeket hoz nyilvánosságra a NASA.
Az Egyesült Államok Mercury, Gemini, Apollo és egyéb űrprogramjain résztvevők egyöntetűen állítják, hogy azonosítatlan repülő tárgyakat, illetve különös fényjelenségeket észleltek útjaik során. Ezeket a kijelentéseket eddig kételyek közt fogadta a közvélemény, a most nyilvánosságra kerülő felvételek azonban jó eséllyel eloszlatnak majd minden kétséget. A képeken ugyanis egyértelműen kivehető minden tárgy, amiről az űrhajósok beszélnek.

A Science Channel birtokába került videókat a „Tényleg egyedül vagyunk?" ismeretterjesztő sorozat keretében vetítik majd le. Ezek közül az egyik legérdekesebb eset 1965-ben történt, az első amerikai űrséta alkalmával.  A pilóta egy szokatlan tárgyra lett figyelmes a látóterében, amit azóta sem sikerült beazonosítani senkinek. „A nagy sötétségből egyszer csak egy henger alakú objektum került elém, aminek az egyik végéből egy fehér, ceruzához hasonlító bot állt ki. Sohasem láttam még ehhez hasonlót" – mesélte Jim McDivitt, aki fényképeket is készített az ismeretlen tárgyról.

Story Musgrave az egyik legtapasztaltabb űrhajós, hat különböző űrprogramban vett részt. A most elkészült filmen ő is teljes bizonyossággal állítja, hogy nem csak a Földön van értelmes élet az univerzumban.

Nézd meg a Science Channel dokumentumfilmjének előzetesét.



A földönkívüliek létezését kutató intézet, a SETI tudósai az utóbbi időben egyre több, az élet feltételeit biztosító bolygót azonosítanak be. „Minden jel arra mutat, hogy nem vagyunk egyedül a világűrben, sőt, milliónyi más élet nyomai bukkannak fel" – nyilatkozta a Huffington Post internetes magazinnak Seth Shostak, az intézet vezető csillagásza.

/Blikk.hu/

Rejtélyes fények Ausztrália felett

Megmagyarázhatatlan fényeket láttak az éjszakai égbolton az ausztráliai Queensland egy csendes városa, Amamoor felett a napokban. Az egyik lakó videóra is vette a semmiből előtűnő repülő csészealj-szerű valamit, melyet a helyi tévé be is mutatott reggeli műsorában.


A jelenséget videóra vevő Charley White elmondta: egy automata infravörös kamerát állított ki az ablakába azután, hogy a felesége különös fényeket látott az égen. Legnagyobb meglepetésére reggel, mikor visszanézték a felvételt, egy furcsa, hosszúkás, azonosítatlan objektumot láttak, mely egyszer csak feltűnt a semmiből. Lassan ereszkedni kezdett, majd pár másodperc múlva tovatűnt az éjszakában.

A különös fényekről Amamoor egyik boltjának vezetője is beszámolt a helyi tévének. Elmondta, egy zöldeskék fény tűnt fel az égen, melyet rajta kívül többen is láttak. Van, aki idegen űrhajónak hiszi, van, aki meteoritnak gondolja, olyan is akad, aki játékhelikopternek véli, egy viszont biztos: az azonosítatlan jelenség miatt rendesen felbolydult a kisváros.

/Pécsi Stop/

UFO-roncs zuhant Szibériára?

Nem kis fejtörést okozott az orosz tudósoknak az a 200 kilós fém test, mely nemrég zuhant le egy eldugott szibériai faluban. Jelenleg ugyanis úgy fest, hogy az ezüstszínű objektum nem rakétadarab, nem is az űrkorszak korai szakaszából visszamaradt űrszemét, nem is köthető az űrprogramhoz. Egyesek földönkívüli civilizáció által készített űreszköz darabkájának vélik.

A furcsa fém objektumra a Moszkvától három időzónányira fekvő aprócska Otradnensky falu közelében bukkantak. A helyiek állítása szerint a közel két méter átmérőjű fémtest az égből hullt alá, a jelek szerint erős titániumból készült. Elmondták, még 2011 decemberében fura hangokat hallottak az erdőből, de az egyelőre megmagyarázhatatlan tárgyra csak néhány napja bukkantak - írta a Daily Mail hírportál. Jurij Bornyakov, a helyszínre érkező mentőszolgálat vezetője elmondta: az objektum körül és benne is megmérték a sugárzást, de a műszerek nem mutattak semmit.


Hogy mi is lehet a Szibériában feltűnt tárgy? Felmerült az a lehetőség, hogy egy balul sikerült kazahsztáni rakétaindítás vagy műhold maradványai zuhantak le, de ezt az illetékesek tagadják. Az orosz sajtó a fragmentumot úgy emlegeti, mint egy lehetséges idegen űrhajó darabkáját, de ez a feltételezés sem nyert bizonyítást eddig. A roncsdarabot, melyet a faluból ismeretlen helyre szállítottak, az orosz űrügynökség, a Roscosmos szakértői fogják vizsgálni.

/PécsiSTOP / Daily Mail/

Friss:

A NASA és az orosz űrügynökség egyelőre tagad.
A NASA előzetes megállapításai egybecsengenek az orosz kollégákéval, azonban ők is nagy felbontású képekre és anyagmintákra várnak, hogy részletes elemzésbe kezdjenek.

A helyiek elmondása szerint a kétszáz kilogrammos, titánból készült szerkezet március 18-án zuhant az erdőbe, s bár a lokális sajtó első körben egy műhold vagy egy rakéta maradványaira tippelt, az Orosz Szövetségi Űrügynökség azt nyilatkozta, hogy "a tárgy se nem rakéta, se nem űrhajó, de a végleges következtetéseket csak a vizsgálatok után lehet levonni". Magyarul ők sem tudják, mi lehet ez.

Az RT jelentése szerint a környéken nem ez az első rejtélyes eset, néhány éve egy egészen hasonló tárgyat találtak, szintúgy az erdőben - igaz, abban egy medve lakott.

Szerintünk két lehetséges magyarázat van: vagy egy titkos, mondjuk katonai kísérlet nem úgy sikerült, ahogy tervezték, vagy űrmedvék (LOL -a szerk.) mérik fel a szibériai terepet.

/Hír24/

Óriási UFO repült Mexikó egén

Bármi is volt az, nem zavartatta magát - fel és alá szállt az azonosítatlan repülő tárgy Tijuana felett.

A gömböt néhány napja kapták kameravégre Mexikó egén. Bárki vagy bármi irányította a fura tárgyat, nem érdekelte, hogy észreveszik-e. Tijuana egét nem először látogatták meg furcsán világító gömbök.


Flottányi UFO-t videóztak le?

A Csendes-óceán fölött vette észre egy szemfüles videós a fehér tárgyakat lebegni, a felvételt a youtube-ra töltötte fel. 


Sokkoló bizonyíték, hogy az UFO-k köztünk járnak?

Kamera előtt anyagtalanná váló emberszerű alakról készült videó került fel a világhálóra a közelmúltban. A Brazília egyik erdős területén felvett képsorokon egyesek szerint egy, a dzsungelben rejtőzködő idegen lény tűnik fel, ami egy pillanat alatt, némi fénytől övezve "dematerializálja" magát. 

A videó szerint a felvételt egy brazil tévéműsorhoz készítették Brazília Minas Gerais államának egy olyan környéken, ahol állítólag nem ritkák a parajelenségek. Az éjszaka készült felvétel során a kamera éppen a fák vonalát nézi, mikor hirtelen fehér fény gyúl néhány mindössze néhány méterre az operatőrtől. A csupán egy másodpercig tartó villanásban kivehető egy humanoid-szerű test, mely éppen anyagtalanná válik, a fény ennek a folyamatnak lehetett a kísérő jelensége.

A felvételt az internetre feltöltő szerint a videón egy földönkívüli lény látható, amint éppen dematerializálódik. Ön mit gondol, valóban ET bujkál a brazil erdőben, vagy csak ügyes trükk az egész:

/PécsiSTOP/

Kísérteties egybeesés: Mexikó 7,4 igazi földrengés és gyakorlat egyazon napon

Nagyon bizarr egybeesés: a mexikói kormány 2012. március 20-án földrengés szimulációt és gyakorlatot tartott egy 7,9-es pusztító rengést szimulálva. És "furcsa módon" a rengés be is következett.
Felfokozódtak a félelmek újra, hogy bizonyos kormányok olyan technológiákkal kísérleteznek, melyek szeizmikus rengéseket indítanak el az általuk kiválasztott területen. Magyarul pusztító földrengést, akár cunamit lehet előidézni adott helyen, adott időben, előre beállított erősségben. Ezen félelmek azután az egybeesés után erősödtek fel, miután március 20-ára Mexikóban földrengés-szimulációt hirdettek meg helyi idő szerint déli 12 órára, amikor is bekövetkezett a rengés. Eredetileg a Richter-skála szerint 7,9-es erősségre mérték, de később 7,4-re módosították.

A tavalyi 2011. március 11-i hatalmas japán földrengés és cunami mesterséges voltára utaló számtalan jel után egyre többen gondolják úgy, hogy a háttérhatalmi erők olyan ravaszon tartják kezüket, mely beláthatatlan eseményeket indíthatnak el a Föld geoszféráiban.
A tény, hogy a kormányoknak hozzáférésük van a földrengést előidéző "technológiához" már nem összeesküvés-elmélet, hanem tudományos tény.

Az időjárás-módosítás szakértő Ben Livingston, egykori haditengerészeti fizikus Lyndon Johnson elnök idején dokumentálta, hogy Vietnám idején, az 50-es, 60-as években az amerikai kormány öntötte a pénzt olyan technológiák kifejlesztésébe, amivel az időjárást akár fegyverként is lehetne használni és bevetni.

Hovatovább, 1997 márciusában az USA védelmi miniszter William Cohen a Georgia-i Egyetemen az "öko-terrorizmus" veszélyéről beszélt: amivel meg lehet változtatni a klímát, előidézni földrengéseket, vulkánkitöréseket felhasználva az elektromágneses hullámokat...

És nem lehet nem megemlíteni a HAARP és DARPA fejlesztéseket, amit az amerikai légierő, haditengerészet és az Alaszkai Egyetem közösen hozott létre. Ez hivatalosan az ionoszférát kutató magasfrekvenciás sugárzást létrehozó program, mely olyan biztonsági és védelmi keretek között zajlik, hogy az már önmagában is gyanús lenne. Erről sokat olvashattok a neten és általában összeesküvés kategóriába sorolják be azok, akik mit sem tudnak róla, de tudjuk, hogy minden ilyen konspirációs elméletről előbb-utóbb ki szokott derülni, hogy igaz...

Érdemes megtekinteni Jesse Ventura filmjét hozzá a H.A.A.R.P.-ról:

Forrás: /InfoWars/Világ helyzete/

Amerikában már aggasztóak a rejtélyes hangok

A kutyák nyugtalanok, a szomszédok menekülnek, a geológusok zavartan néznek maguk elé, a föld meg csak morajlik. Ez a helyzet az Amerika közepén fekvő Clintonville-ben, ahol a lakók misztikus éjszakai durranásoktól nem tudnak aludni. A robaj nem kicsi: még a házakat is megrázkódtatja.

Különös robajok tartják félelemben egy amerikai kisváros, a Wisconsin állambeli Clintonville lakóit - számolt be róla az ABC News. A Nagy-tavakhoz közeli, 4800 fős városka lakói az elmúlt két éjszaka is robbanások hangjára riadtak fel éjszaka. A nagy bummal a hatóságok és a szakértők sem tudnak mit kezdeni, miközben néhány lakos már el is menekült Clintonville-ből.
A Wisconsini Egyetem is ráállt a témára: "Úgy gondolom, hogy kizárhatjuk a standard földrengési aktivitást, hogy földmozgások sokasága történik a régióban" - mondta Harold Tobin, az egyetem egyik földtudományi professzora az ABC-nek. Szerinte az emberi aktivitás - például a bányászat - okozta morajlás is kizárható. A helyszínre kilátogató professzor maga is közölte, össze van zavarodva, ötlete sincs, mi okozhatja a robajt. Zavarodottságát jól jelzi, hogy közölte: a hang vagy a felszínről vagy a föld alól jöhet.
Maga a város is vizsgálódik, és minél tovább teszik ezt, annál aggasztóbb a jelenség. Miután a földrengést és a bányászatot kizárták az okok közül, megnézték a közműveket. Azonban sem, a víz-, gáz- és csatornahálózatok nem mutattak problémát. Hangos ipari vagy katonai objektum sincs a környéken, hadgyakorlatot sem tartottak itt mostanság. "Nagyon hangosak, amikor megrezgetik az ablakokat, és érzed a remegést az emeleten és a földszinten is" - nyilatkozta a helyi Verda Schultz. "A kutyánk rémült, a szomszédok elmennek, úgyhogy úgy döntöttünk, mi is elmegyünk valahova egy időre" - mondta egy másik clintonville-i, Dennis Padia. Hozzátette, hogy a morajlás "olyan hangos, hogy az már nagyon zavaró. Nem tudsz tőle elaludni".

Jelenleg nincs egyetlen hangfelvétel sem, a környékről, de több TV stáb a városban tartózkodik, ezekben a percekben is.

További hangok a napokban:


/paranormal.hu/ 

Rejtélyes üzenetek a síron túlról

A barátok és a családtagok továbbra is kapnak e-maileket egy férfitól, aki tavaly nyáron halt meg.
Jack Froese tavaly nyáron, 32 éves korában, teljesen váratlanul hunyt el szívinfarktusban. Majd öt hónappal a férfi halála után a barátai és családtagjai üzenetet kaptak tőle.

A férfi ismerősi azt állítják, senki sem tudta Jack e-mailfiókjának jelszavát, és arról sem tudnak, hogy valaki feltörte volna a levelezését.
Jack gyerekkori barátja, Tim Hart Dunbar teljesen megdöbbent, amikor hónapokkal Jack halála után egy e-mailt kapott a férfitól. "Egy novemberi éjszaka ültem a kanapén, láttam a telefonomon, hogy kaptam egy e-mailt, a feladó Jack Froese volt" - mesélte Tim.
Az üzenetben az állt: "Hallasz? Itt vagyok a házadban, takarítsd ki a kib.... padlásod!"
Tim azt mondta, néhány nappal barátja halála előtt arról beszélgettek, ideje lenne kitakarítani a padlást, mert sok a kosz és a por.
Jack unokatestvére, Jimmy McGraw súlyos bokasérülést szenvedett, ő is kapott egy üzenetet, melyben Jack arról írt, hogy megpróbálta figyelmeztetni, hogy el fog törni a lába.

Az üzenetek érdekessége igazából az, hogy rendkívül személyesek, amiről csak Jack és az üzenetet kapó tudhatott. Ettől igazán rejtélyes a dolog! Vajon Jack a túlvilágról üzen szeretteinek, vagy csak egy tréfáról van szó?

fmh.hu

KONY 2012 - Megvan az új mumus! Kiszélesedhet a háború?

Új aktivista videó terjed a neten, de mint a vírus, ami önmagában még nem lenne meglepő, hiszen minden héten megjelenik valamilyen új mozgalom valamilyen nemes céllal, legyen az a fehér óriásbálnák megmentése a kipusztulástól vagy a műanyagkupakok megfelelő újrahasznosítása. Ami azonban ennél a mozgalomnál azonnal meghökkenti az embert, az a nézettség-számláló a videójuk alatt.


 Nyolcvanmillió néző alig 10 nap alatt ?!?! Ez azért nem rossz, nem igaz?
Akinek a szám nem mond sokat, annak összehasonlításképpen: a Zeitgeist film  (ami az elmúlt évek egyik legjobban terjesztett mozgalmi videója volt) az három év alatt ért el olyan 25-30 millió megtekintést. Justin Biber és Lady Gaga azok, akik 100 milliós nézettséget tudnak elérni ebben a mai világban, és ők sem 10 nap alatt, és nekik is kemény propaganda munkára van ilyenkor szükségük, tehát egy névtelen kis mozgalom ("Invisible Children") esetében ez azért elég meghökkentő!


Szóval látva a nézőszámot, enyhe döbbenettel de óriási érdeklődéssel ülök le a videó elé és kezdem el nézni... Alig telik el néhány perc és azon veszem észre magam, hogy könnycseppek gördülnek ki a szemem sarkából. Egy fiatal afrikai fiú életét látom, akinek az egész családját lemészárolták az afrikai kommunisták egy bizonyos KONY nevű fickó vezetésével. Ez a KONY azzal tölti a nap 24 óráját, hogy gyermekeket rabol el családjaiktól, hogy kiképezhesse őket érzéketlen gyilkológépekké, semmi más célból, mint hogy aztán azok újabb gyermekeket rabolhassanak el a szüleiktől és így tovább, folytatva az ördögi kört, amíg egész Afrika gyilkoló emberrobotokká nem válik. De hiszen ez borzalmas! Megcsonkított gyermekeket mutatnak, akiknek az arcából vágtak ki darabokat, orrukat, szájukat vágták le KONY gyilkos katonái, csak azért mert nem voltak hajlandóak szó nélkül csatlakozni ennek a gonosz gerilla vezérnek a seregéhez. A képek sokkolóak! Micsoda szörnyűség!

Hála a jó égnek a film készítői talpraesettek és tudják hogyan akadályozhatjuk meg, hogy ez az embertelenség tovább folytatódjon, és arra kérnek mindnyájunkat, hogy teljes gőzzel kezdjünk el kampányolni az ügy érdekében, kezdjünk el felragasztgatni plakátokat, matricákat a falakra, hirdetőoszlopokra, rendszámtáblákra, a vasúti kocsikra, osztogassunk szórólapokat, posztoljuk a sztorit a facebook-ra, a twitter-re és mindenki erről beszéljen a munkahelyén... Ha ugyanis felhívjuk minden egyes ember figyelmét ezekre a borzalmakra, akkor valakinek majd csak kell csinálnia valamit...
De vesztegetni időnk nincs egy perc se, úgyhogy ők már meg is tették a szükséges lépéseket és írtak is személyesen Obama elnöknek, hogy küldjön oda néhány katonát és füstöljék ki ezt a KONY nevű fickót a dzsungelből, mert ez tarthatatlan!! (valahol a huszonötödik percnél járunk a videóban)
Mi több, Obama elnök már válaszolt is, hogy enged a nagy számú kérésnek, és kiemelten fogja kezelni a problémát. Már küldi is az embereit, hogy mindent helyre tegyenek...

Uno momento! (Itt letörlöm a könnyeket az arcomról.) Azt mondta, enged a nagy számú kérésnek? Álljunk meg egy pillanatra. De hisz még el sem kezdtem plakátolni. Épp most akartam átvenni a plakátozós cipőmet... erre már meg is van oldva a dolog?
Tudom, hogy manapság nagyon felgyorsultak az események, de ennyire?

Amondó vagyok, tényleg álljunk itt meg egy pillanatra! Tudom, hogy a videó nagyon elragadja az érzelmeinket, és a kisfilm végére ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy feltegyük a saját blogunkra vagy facebook oldalunkra, de mielőtt ezt megtennénk várjunk egy pár percet, és gondolkodjunk el egy kicsit. Nem szükséges annyira sietni...

 Nem abszurd egy kicsit egy kicsit ez az egész helyzet? Lehet, hogy ma már így mennek a dolgok? De hisz 30 perccel ezelőtt még azt sem tudtuk volna megmutatni, hogy hol van Uganda a térképen, ez után a kis rövidfilm után pedig annyira átlátjuk az ottani helyzetet, hogy teljes szívünkből támogatunk egy esetleges katonai akciót, ami beleavatkozik egy több ezer kilométerre lévő ország belügyeibe? Senkinek nincs Probléma-Reakció-Megoldás fílingje?

De amit még mindig nem értek, hogy hogyan jutott el ez az egész 80 millió emberhez két hét alatt?
Én azt tudom, hogy ha mondjuk csinálok egy videót, és mindenki ezt terjeszti aki él és mozog, akkor 20-30 ezer emberhez tudok eljutni ennyi idő alatt... (nem mintha én lennék a mérvadó, csak összehasonlításképpen mondom)
No de nézzük csak, mint az a videóból kiderül, olyan nagy emberek támogatják ezt a nemes célt, mint George Clooney, Angelina Jolie, Zuckerberg (akinek van vagy százmillió követője a fecebook-on, tehát ha ő feltette az oldalára, akkor az sok mindent megmagyaráz...) és ott van Bill Gates!

No, itt azért már a dörzsöltebb olvasók számára kigyulladt a piros lámpa. Akik valamennyire ismerik már, hogy mennek a dolgok a színfalak között, azoknak feltűnt, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Amikor valami turpisság zajlik a világban, hogyhogy nem mindig ugyanazok a nevek tűnnek fel...
Ha földrengés súlyt le, ők prédikálnak, mennek menteni és kampányolni, ha éhezés van, ők prédikálnak és mennek segélyt vinni, ha gonosz diktátor van, ők mennek megszabadítani tőle...
amikor pedig éppen nincs kit megmenteni, akkor egy CFR nevű szervezet ülésein vesznek részt, amiről viszont sokkal kevesebbet hallani a médiában...
(Igen Angelina Jolie is tagja a CFR-nek.)


Tudjátok, hogy nem azért vagyok itt, hogy véleményt rágjak az olvasó szájába, azt szeretném, hogy döntse el mindenki maga, mi a véleménye erről az egészről.
Én csak annyit mondok, hogy nem lennék meglepve, ha a Közel-Kelet után Afrikára is kiterjesztenék az arab tavaszt, vagy az uránnal dúsított demokrácia-hordozó rakétákat... úgy látszik minden feltétel adott.

Amitől pedig a legjobban kiborsózott a hátam a filmmel kapcsolatban, az az, hogy úgy látszik már olyan vastagságú bőr van az arcukon, hogy egy percig nem titkolják, hogy gyereknek tartanak minket.
Sőt, büszkén vállalják, hogy egy 6 éves gyerek színvonalán vagyunk kezelve, akinek csak mutatni kell egy képet, és megmondani, hogy na ez itt a főgonosz, és ennyi, onnantól tudja ki a főgonosz.
Nem viccelek, fogtak egy gyereket, és neki mesélik az egészet. Aki érti a gondolkodásukat, az látja, hogy minket a gyerekkel azonosítanak közben. Nem lettek mostanában arcátlanok egy kicsit?

Tudom, hogy Fulford-ék szerint Bill Gates már őrizetben van, de ezekből a cseleikből egyelőre ez még nem látszik. Persze lehet, hogy azért egyre pofátlanabbak, mert egyre inkább érzik vesztüket, és kétségbeesetten kapálóznak, de én azt mondom, várjuk ki a végét, és tartsuk nyitva a szemünket...

Piros Pirula Projekt

6300 km/h-val közlekedő UFO-t rögzítettek Chilében

Az alábbi felvételeket 2010-ben rögzítették egy légi parádén, a Santiago-i El Bosque Légi Bázison. 
Tisztán látható rajta, ahogy képkockáról képkockára rendkívüli távolságokat tesz meg egy ismeretlen repülő tárgy.

7 különböző videokazettát találtak, melyeken fellehető az objektum. Ricardo Bermudez, a CEFFA igazgatója elmondta, hogy a felvételeken szereplő tárgy sebessége meghaladhatja a 4000 mph-t (~6300 km/h). Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy hibásak a felvételek. Tény, hogy emberek képtelenek lennének túlélni ezt a sebességet. További érdekesség pedig, hogy nincs hangrobbanás.
Szkeptikusok persze most is akadtak, néhányan azt állítják, hogy csak egy bogár látható a videón.

Hátborzongató felfedezés: Eltemetett űrhajó, vagy a pokol kapuja?

Emberek százai látogattak ki az osztrák Neuhofen im Innkreisnél található szántóföldre, miután a napokban egy rejtélyes, kerek, közel kilenc méter mély lyukat találtak a földben, melynek alján egy fém objektum lapul.

A lyukat Franz Knoglinger, 47 éves farmer fedezte fel, aki elveszett macskája után járta a vidéket. A titokzatos üregről a helyi tévé is beszámolt, a híradás után geológusok, archeológusok, UFO-szakértők és kíváncsiskodók tömege lepte el a helyszínt.
"Éppen a család elveszett macskája, Murlimann után kutattam, mikor rábukkantam az üregre." - idézi Knoglinger szavait az Austrian Times. "Nem tudtam, milyen mély, beledobtam egy követ, mely mikor leért, fémesen koppant. Ezután leengedtem egy nagy mágnest, ami hozzárögzült valamihez a mélyben, így már biztos, hogy fém tárggyal van dolgunk, mely a hangja alapján üreges" - mondta a farmer.
Egy másik helyi megpróbált fotót készíteni a tárgyról, de nem járt sikerrel, elmondása szerint úgy tűnt, mintha egy elektromos mező zavarta volna a berendezést.

A pokol kapuja...- a szerk.
Az üreg mélyén található valamiről több elmélet is született. Egyesek szerint egy, a második világégésből visszamaradt bomba lehet, az UFO-hívők szerint eltemetett idegen űrhajó pihen a sötétben, a régészek szerint egy földalatti sírkamra lehet, a lyuk pedig egy elkorhadt gerenda helye, de a legextrémebb vélemény szerint - melyet egy férfi szendvicsemberként hirdetett - a pokol kapujára bukkant a cicáját kereső farmer. A macsek egyébként időközben megkerült.

forrás:/austriantimes/stop.hu/

Hatalmas, fekete gömb a Nap mellett

Az alábbi videó eredeti NASA képekből lett összeállítva.
2012. március 11.
A felvételen azt láthatjuk, hogy balra lent egy hatalmas, megközelítőleg Jupiter méretű fekete gömb valamiféle plazma örvényt generál a Nap felszínén.(az sem kizárt, hogy épp feltöltötte az energiáit -a szerk.)
Ez a videó magyarázatot adhat azokra a korábbi felvételekre, melyeken ismeretlen, -minden bizonnyal idegen eredetű- objektumok tartózkodtak a nap körül.
Egy másik érdekes felvétel is egybevág ezzel, melyen a Merkúr mellett egy láthatatlan, bolygóméretű objektum válik láthatóvá egy napkitörésnek köszönhetően. 

(Az első videón látszik a legjobban, amint az objektum végül elmegy a Nap mellől, és a visszacsapódó örvény egy hatalmas hullámot vált ki a felszínen.
)


black sphere near sun 02:
www.youtube.com/watch?v=8eWh8mIX-DI
black sphere near sun 03: www.youtube.com/watch?v=quGM_4nfT9o

Különös dolgok jelentek meg Kalifornia fölött

Több mit egy napja éjjel-nappal láthatóak a különös fényes pontok az Egyesült Államok egyik déli régiója fölött. A helyiek UFO invázióra gyanakszanak.

Egyelőre nem sikerült megállapítani vajon mi látható Kalifornia egén - adta hírül a Huffington Post. Az biztos, hogy egyik napról a másikra sok világító tárgy jelent meg a déli állam fölött. A helyiek szerint földönkívüliek lepték el az égboltot, a szkeptikusok repülőgépekre tippelnek.

Különös dolgok jelentek meg Kalifornia fölött
Egyesek repülőre vagy lufikra tippelnek, mások UFO-nak nézik a furcsa pontokat
Egy amatőr UFO kutató filmre vette a szokatlan jelenséget, amit később a YouTube-ra is fölrakott. Egyes felhasználók szerint már maga a kisfilm is átverés, hiszen nem lehet egyértelműen kivenni, mit látható a sötét égén, ám számos követőre is talált a videós férfi.
1. videó

2. videó

3. videó

4. videó

Néhány magasan képzett kutató érdeklődését is felkeltette a különös eset, így mostanra egyre többen vizsgálják a kaliforniai eget ellepő fénypontokat.

/forrás: S. G. - borsonline.hu/ Global Mysteries/

Rejtélyes fényrobbanás élő adásban

Egyelőre nem találtak magyarázatot egy amerikai városban történt fényrobbanásra, amelyet véletlenül élőben közvetített egy helyi televízió.

A Fox 10 televízió műsorvezetője éppen Phoenix közlekedési helyzetéről számolt be a reggeli napindító műsorban, amikor egy robbanásnak tűnő hatalmas fénygömb jelent meg a város egyik autópályáját mutató élő felvételen. A fényrobbanás a kép hátterében, valahol Phoenix északnyugati részén történt, és egy térfigyelő kamera rögzítette, amelynek élő képeit használták fel a közlekedési hírekhez.


A múlt hét csütörtökön történt furcsa fényjelenségre azóta sem találtak magyarázatot a városban. Feltehetően nem robbanás történt, mert egy ilyen erős fényt produkáló detonáció olyan nagy rombolást okozott volna, amelyről valaki biztosan beszámol. A jelenséget egy transzformátorházban történt baleset is létrehozhatta, de a városi áramszolgáltatók a Fox 10 megkeresésére elmondták, hogy az érintett területen akkor nem történt ilyesmi. Az állami közlekedési hatóság szóvivője szintén azt közölte, hogy értetlenül állnak az eset előtt, és „még tippelni sem tud”.
A fényrobbanás rejtélyét fokozza, hogy pár nappal a phoenixi fények néven elhíresült ufójelenség 15. évfordulója előtt történt. 1997. március 13-án furcsa, V alakban rendezett fénygömbök jelentek meg a város felett az égen, amelyeket sokan földön kívüli űrhajóknak gondoltak. A jelenségre azóta sem született teljes magyarázat.

Forrás: Paramoral.eu

Közeleg a vatikáni Illuminati összeomlása?

Az olasz napilap, a "Libero" szerint XVI. Benedek pápa gondolkodik lemondásán áprilisban, amikor betölti 85. életévét. (Andrea Tornielli írja Vatikánból) .
/De már a Vatican Insider is/
Valószínűleg nem kerüli el a figyelmet az a címlapon lévő hír, hogy a pápa lemondásán gondolkodik 2012 tavaszán. Antonio Socci újságíró is megerősítette a hírt. Ahogy Socci írja, mostanra ez igazzá válhat, bár Joseph Ratzinger nem szeretné, ha idő előtt kiszivárogna a hír.
Viszont a "sugdolózás" elég magas szinten kering már erről a Vatikánban ahhoz, hogy megérdemelje a figyelmet. A pápa nem utasította el annak lehetőségét, hogy lemond, amikor betölti a 85.évet. Socci emlékeztet arra, hogy a feltételezés teljesen egyezik azzal, amiről egyébként Ratzinger beszélt egy könyben lévő interjúban (Luce del Mondo - A világ fénye), amikor a kérdező Peter Seewaldnak:
"Amikor egy pápa világosan tudatára ébred annak, hogy sem fizikai, mentális és pszichés képességei sem állnak rendelkezésre ahhoz, hogy képes legyen elvégezni feladatát, amit rábíztak, akkor meg van a joga ahhoz - és bizonyos esetekben kötelessége is - ,hogy lemondjon." Egy másik bekezdésben azon tűnődött, vajon képes lenne ellenállni ennek.
Jöhet Péter...a római...Ő lesz az utolsó pápa a jóslatok szerint ....
Meglátjuk....

Ez volt a hivatalos hír. Viszont tudjuk, hogy a Vatikán mit képvisel (persze papíron a katolikus egyházat....bla-bla-bla....), de azt is tudjuk, hogy a Római Császárság máig létező és az egész világra kiterjedő okkult érdekszféráját....melynek jelképei nagyon is jól mutatják a kapcsolatot az ősi Saturnalia - hittel, melynek kihagyhatatlan eleme maga a "Fényhozó"... (hogy ki ő?...na ez házi feladat.)
De ez a kép segíteni fog, hogy Te is lásd, valami nagyon nem stimmel....

Malakiás jóslatai eddig mind igaznak bizonyultak. Viszont az ide tartozó jóslata igazán érdekes és elgondolkodtató. Próféciája szerint II. János Pál pápa halála után már csak két pápája lesz a Római Katolikus Egyháznak. Malakiás az összes pápát látta előre, így feltételezhetjük, hogy nem tévedett. XVI. Benedek pápa az "Olaj Dicsősége" címet viseli Malakiás jóslataiban, és sok érdekesség olvasható róla is, de most összpontosítsunk az Utolsó Pápára. Az ő nevét is látta Malakiás, úgy fogják hívni, hogy Petrus Romanus, azaz Romai Péter.

Íme egy idézet:

Elköszön a SITH nagyúr?
„A Szent Római Egyház utolsó üldöztetése idején Római Péter ül a trónon, aki számos megpróbáltatás közepette táplálja a nyájat, s mikor ez is elmúlik, a Hét Domb Városa mindenkorra elpusztul, s a szörnyű Bíró ítéletet mond az embereken.”

Arra még senki nem adott választ, hogy a "Szörnyű Bíró" kit, vagy mit takar, de egy biztos: a pápaságra esélyes jelenlegi bíborosok között csak egy Péter van, Erdő Péter, aki magyar.
A jóslatokat még egy érdekes véletlen támasztja alá. Miután II. János Pál pápát örök nyugalomra helyezték, már csak egy hely maradt a pápai temetkezési helyen Vatikánban. A jóslat szerint Vatikán is el fog pusztulni, talán Romai Péter ott pusztul el, vagy az Apokalipszis utáni üldöztetések során, nem tudni. Egyes elméletek szerint az első pápa, Szent Péter is magyar volt. Talán így teljesedik be a kör. A próféciák nem csak az utolsó pápáról, hanem az Antikrisztus eljöveteléről is szólnak.

/Világ Helyzete/

Diana hercegnő képmása - Kísértet vagy illúzió?

A templom ablakán átszűrődő fényben mintha az egykori Diana hercegnő képmása tűnne fel. Mindez csak optikai csalódás, vagy valóban Lady D szelleme kísért? Állításuk szerint észre sem vették mit kaptak lencsevégre, amíg haza nem értek végignézni nyaralásuk emlékeit. Bizonytalanságukban és rémületükben a para-kutató Kohenhez fordultak.

– A tudósok a mai napig tagadják a szellemek, vagy a szellemvilág létezését – mondja Kohen. – Ettől függetlenül világszerte észlelni paranormális tevékenységeket. Míg mi (élők) nem akarunk semmit kezdeni a halállal, néhány túlvilági szellemnek könnyen lehet még ügye velünk – mondja.

Kohen maga is úgy tartja, ez a felvétel a legtisztább, amivel pályája során találkozott. – A felvételt én is és több munkatársam is vizsgáljuk, hogy megállapíthassuk, valóban szellem látható e képen. Előfordulhat, hogy csak egy bizarr optikai csalódás szemtanúi vagyunk, de ugyanannyira lehet egy kísértet is a képen – Lady D-jé.

Michael Kohen, a paranormális tevékenységek egyik kutatója szerint a felvételt nem manipulálták. Az eredeti filmet kínai turisták rögzítették Glasgow-i nyaralásuk során.

A szellemek gyakran olyan helyeken bukkannak fel, ahol életükben is, ezek általában fontos helyszínek voltak számukra, vagy valamely családtagjuk számára – nyilatkozta a Metro-nak Kohen.

/erdon.ro / paramoral.eu/
.

Bármikor megszűnhet az elektromosság és a kommunikáció

A szerdai napkitörést követően újabb napkitörést várnak szakemberek, aminek hatása akár telibe is találhatja bolygónkat. Az AR1429 jelű napfoltcsoport rendületlenül növekszik, mérete már a Föld átmérőjének körülbelül hétszerese.

A heti brutális X5,4-es napkitörés apropóján és korábban is írtunk már a várható napviharokról és azok esetleges hatásairól. Ez sokak számára kényes terület, hiszen a földrengésekhez hasonlóan az ilyen jelenségek pontos megjósolása sokszor lehetetlen. Azt azonban tudhatjuk, hogy a nap aktivitásának vannak úgynevezett csúcspontjai, amikor több és erőteljesebb kitörésekre lehet számítani. A Bibliában számos olyan prófécia olvasható az emberiség jövőjével kapcsolatban, amelyekről könnyű elképzelni, hogy bizonyos természeti jelenségek okozzák majd (mint például a Jelenések könyvének 8. fejezetében leírtak esetében). „És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban…” (Lukács 21:25)
„A földet egy kibernetikus báb veszi körül. Képzeljük el, milyen hatással lenne ránk egy ilyen mega napvihar,” mondta Daniel Baker, a Colorado Egyetem Atmoszférikus és Űrkutatási Laboratóriumától a National Geographic riporterének. „Minden alkalommal, amikor bankkártyával vásárolunk, műholdas kapcsolatot használunk. Képzeljük el, mi lenne egy nagyvárosban áram nélkül egy hónapon vagy éven, vagy akárcsak egy héten keresztül! A károkat ezermilliárdokban tudnánk csak kifejezni és hatását évekig éreznénk. „ A nap 12 évente éri el aktivitásának maximumát és ez az időszak, amikor egyre több és egyre intenzívebb napviharokra számíthatunk, nagyon közel van.”

"A nap aktivitási ciklusai a hurrikánszezonhoz hasonlóak. Az elmúlt négy-öt év eseménytelenül telt,” mondja Tom Bogdan, a Colorado állam működő Űridőjárás Előrejelzési Központ igazgatója. „A nap ébredezik. Minden esemény önmagában is erőteljes lehet. A Carrington esemény során az Sarki fényeket még a Karib-tenger szigetvilágában is látni lehetett és Amerikában elég volt ahhoz, hogy ennek fényénél éjszaka elolvashasson valaki egy újságot.” Pete Riley, a kaliforniai Előrejelző Tudományos Központ munkatársa szerint 12% esély van egy mega napkitörésre.

„Ha néhány tizedet tévednék is, még mindig nagyobb számról beszélünk, mint amire korábban gondoltam,” nyilatkozta a Gizmodo-nak miután a Space Weather oldalán, február 23-án előrejelzései megjelentek.
Az alacsony intenzitású napkitörések elég szokványosak, ezeket sarki fény formájában gyakran láthatjuk is. Egy Carrington esemény intenzitású vihar ezzel szemben több ezermilliárd dollár kárt is okozhatna a vihart követő első év során, a National Research Council 2008-ban megjelent jelentése szerint. Egy hosszabb ideig tartó áramkimaradás például fennakadásokat okozna a közlekedésben, a kommunikációban, a bank és pénzvilágban és a kormány szolgáltatásaiban, -áll a jelentésben. A szivattyúk leállása miatt még a vízellátás is megszűnne, a hűtés hiánya miatt pedig rengeteg étel menne tönkre.

Mire számíthatunk, ha bekövetkezik egy olyan napkitörés, ami teljes mértékben tönkreteszi majd az elektromosságot és a távközlést? Ezen a kérdésen talán nem ártana többet gondolkodnunk, mert egy olyan eseményről van szó, amely bármikor bekövetkezhet. Ebben az esetben nem lesz TV. Nem lesz rádió. Se Internet. Se telefon. Egy néma világban fogjuk találni magunkat, ahol csupán a személyes kommunikáció által informálódhatunk.

A környezetünkben mindenki csupán találgatni fog, hogy mi történhetett, hiszen az emberek többsége talán soha nem is olvasott híreket a napkitörésekről. Az elszabaduló pánik több helyen elkerülhetetlen lesz. A hírzárlat, az információ áramlásának hiánya olyan pánikszerű hangulatot teremthet, melyben könnyen felborulhat majd a rend és ez csak egy valami felé vezethet: káoszhoz.

Ha a rend felbomlik, akkor onnantól kezdve megindulnak a zavargások, a fosztogatások, egymás öldöklése és a mindenáron való testi fennmaradás, a túlélés. El fognak tűnni az alapvető emberi értékek. Egymás tisztelete, az egymásról való gondoskodás elveszti létjogosultságát és a hangsúly azon lesz, hogy bármi áron élelmet szerezzünk és ha kell, fegyverrel elvegyük mástól azt, ami neki van. Valóban ez fog bekövetkezni? Vagy megmarad bennünk az emberiesség?

Belegondoltunk-e elég mélyen, milyen következményei lesznek egy napkitörésnek? Fel tudjuk-e fogni, mivel jár majd, ha teljes mértékben megszűnik az elektronikus kommunikáció? Képesek leszünk-e higgadtak maradni és megállni a helyünket ebben a nehéz időszakban? Ezeket a kérdéseket nem árt ha elkezdjük feltenni magunkban, mert a természet erői olyan kiszámíthatatlanok, hogy lehet épp holnap fog mindez megtörténni.

/paranormal.hu/

2012 februári UFO felvételek

A youtube-ra feltöltött videón egy csokorba szedték február eddigi legérdekesebb felvételeit.

A kísértetvonat - Nem szerepel semmilyen menetrenden, de bármikor megérkezhet

Egy szellemvonat jár fel-alá Oroszországban, olyannyira elfajult, hogy már a Moszkvai Állami Egyetem tudósai is foglalkoznak vele. Legismertebb nevén ez az ún. "bolygó vonat".
A szerelvényen nincsen semmilyen tábla, mely az utazás célját jelölné.
Egy meglehetősen régi gőzmozdony vontat három vagont. Ezek üresek, mondják akiknek volt alkalmuk bepillantani. A fülkék ajtajai nyitva állnak, a legtöbb ablakon összehúzták a függönyöket. A mozdonyvezető kabinjában nincs egy lélek sem. Pedig állítólag valaki van a vonaton, legalább egy ember...
Az ukrán vasutasok ha meglátják, ijedtükben keresztet vetnek, mert szerintük maga az ördög utazik azzal a szerelvénnyel. Ez a vonat nem szerepel semmilyen menetrendben, nem reagál a szemaforok, lámpák jeleire. Nem áll meg az állomásokon, nem szállnak fel és le az utasai - ha vannak egyáltalán...

Története 1911. július 14-én vette kezdetét. A vonat Rómából indult Párizsba. Egy gőzmozdonyra kapcsolva három vagon, mivel minden jegyet eladtak, összesen 106 utasa volt, legtöbben a tehetősebb rétegekből, és néhány újságíró.
Minden utas a Sanetti utazási iroda szervezéséven került a vonatra.
A nekik tett ígéret szerint áthaladnak majd az akkoriban technikai újdonságnak számító 1 kilométer hosszú alpesi alagúton.
A vonat elhagyta Rómát, átzakatolt fél Itálián, majd Lombardiában az említett alagútba is belefutott - és nyomtalanul eltűnt! Egyszerűen nem jött ki a másik végén.
A két állomás között eltűnt szerelvényt már éjszaka elkezdték keresni, azonban semmi nyomát nem találták. Katasztrófa vagy bármi egyéb okra utaló jeleket nem találtak.
Hajnalban a kutatócsoport rálelt két rémült utasra.

Itt azonnal meg is kell, hogy említsem Gogol koponyáját:
Gogol Ukrajnában született, 1809-ben, és ott is nőtt fel, a családi birtokon.
A család eredeti neve Janovszkij volt, de a nagyapja a régi kozák őseire való tekintettel vette föl a Gogol nevet. Gogol aztán 1852-ben meghalt (addigra már őrült volt), és a moszkvai Szent Dániel kolostor temetőjében helyezték nyugalomba. Egyesek arról vannak meggyőződve, hogy élve temették el.
A pletykák szerint, amikor a kommunisták feltúrták a temetőt és Gogol sírját is megbontották, az író az oldalán feküdt és a koporsója belülről csúnyán össze volt karmolászva.
1931-ben Gogol földi maradványait áthelyezték a Novogyevicsi temetőbe, mert a kolostorból ifjúsági börtönt csináltak. De amikor az áthelyezéshez kibontották a sírt, a holttest ugyan megvolt, de a feje nem. Állítólag egy Alekszej Bakrusin nevű fickó tette rá a kezét, ő egyébként is színházi emléktárgyakat gyűjtött, színháztörténeti szakértő volt, és gyűjteményét Moszkva városának adományozta.
Állítólag még 1909-ben vette rá a temető őreit, hogy lopják el a koponyát.
Ezek a pletykák eljutottak Janovszkij hadnagyhoz is, Gogol rokonához. Megfenyegette Bakrusint, hogy lelövi, ha nem adja vissza a koponyát.
Bakrusin így hát elindult egy rózsafa dobozzal Szevasztopolba. Ott átadta egy olasz hajóskapitánynak, hogy kézbesítse a csomagot.

Vissza az eredeti szálhoz:
1911 tavaszán az olasz hajóskapitány hosszú útra indult. Az öccse pedig, aki egyetemista volt, a barátaival szállt vonatra, kirándulni.
Egy nagyon hosszú alagútnál viccből rá akart ijeszteni a barátaira. És ehhez magával vitte Gogol koponyáját.  De még mielőtt a vonat beszaladt volna az alagútba, az utasok minden ok nélkül megrémültek. A 106 utasból csak kettőnek sikerült leugrania a vonatról, mielőtt az mozdonyostul, mindenestül örökre eltűnt volna. Az egyik megmenekült utas, a hajóskapitány öccse később aztán azt mesélte a riportereknek, hogy egy furcsa, fehér, nyúlós köd burkolta be hirtelen a vonatot, és az utasok mind halálfélelmet éreztek. Még azt is megvallotta, hogy elcsórta a rózsafa dobozt a bátyja dolgozószobájából.
Az alagutat megvizsgálták a helyi hatóságok is, de még koromnyomokat sem találtak, amit a mozdony hagyhatott volna.  Az alagút bejáratát befalazták, aztán a II. Világháborúban bombatalálat érte.

A vonatról azután nem is hallottak…
…egészen 1955-ig.

A szerelvény akkor a Szovjetunióban tűnt fel.
1955. október 28-ról 29-re virradó éjjelen Pjotr Usztyimjenko bakter a Krím-félszigeti Balaklava környékén volt szolgálatban. Hirtelen azt látta, hogy Gaszfort felől jön egy kis szerelvény minden kivilágítás nélkül, majd kikanyarodik egy mellékvágányra. Csak az volt a baj, hogy Gaszfort felől oda nem is vezettek sínek.  Ahová pedig a szerelvény elkanyarodott, ott a valaha volt síneket már évtizedekkel korábban felszedték!
Ennek ellenére a döbbent bakter tisztán hallotta, hogy a váltók kattognak a kerekek alatt… Másnap reggel kénytelen volt megállapítani, hogy  a füvön nyoma sincs az éjszakai „vonatnak”, pedig tisztán látta, hogy ott robogott el.
Ugyanezt a vonatot látták aztán 1958-ban Vjatkában, 1963-ban a kermi körzetben, 1972-ben.
Kétszer bukkant fel a kijevi metróban. Egyesek szerint 1975-ben és 1981-ben a szellemvonat miatt állt le az egész metró.
1991 augusztusában a poltavai terület zavalicsi vasútállomásán haladt keresztül a szerelvény, ezt az állomás szolgálatvezetője jelentette a központnak. Az esetet megírta egy Krím-félszigeti újság augusztus 12-én.

Az eltűnt tudós:
Természetes módon ez a dolog elkezdte érdekelni egyfelől az újságírókat, az akkori média embereit, de néhány nyitottabb gondolkodású tudóst.
Az Ukrán Tudományos Akadémia paranormális jelenségeket kutató bizottságának vezetője Vaszil Lescsatíj talán egyenesen kötelességének érezte, hogy megismerkedjen az esettel. Nem volt könnyű dolga, hiszen senki nem tudhatta, mikor és hol bukkan fel ismét a kísértetvonat. Addig legtöbbször Ukrajnában, és nem is egyszer éppen a Krím-félszigeten látták. Kicsit utánaolvasva a dolognak Lescsatíj már sejtette, hogy ez csakis az a vonat lehet, amelyik 1911-ben tűnt el egy olasz alagútban.
Egy régi újságcikkekre bukkant az 1940-es évekből. Az írások szerint a helyi pszichiátriai intézetben kezeltek egy darabig pontosan 104 olasz embert, akik egyhangúan, kivétel nélkül azt állították, hogy Itáliából érkeztek Mexikóba vonattal.
A 107. utassal mi történhetett? … A mozdonyvezető sorsára már talán soha nem terül fény.

Az ukrán tudós nagyon akart találkozni a vonattal. Munkahelyén szabadságot vett ki és hetekig járkált azon a környéken ahol a legtöbbször látták a vonatot, mire 1991. szeptember 25-én meglátta a szerelvényt, és sikerült felugrania az utolsó vagon lépcsőjére. A tudóst soha többé nem látták.
Érdekes események zajlottak le pár évvel később Anton Gnatyuk zászlóssal is, aki 1995. július 14-én fejezte be szolgálatát a poltavai katonai repülőtér légvédelmi alakulatánál ahol radarkezelő volt.
Vidéken lakott, ás későn ért a pályaudvarra, és csak reggelre kapott jegyet. Mivel szállodára nem volt pénze, gondolta elmegy az állomás hátsó részébe, hogy majd egy álló vonat fülkéjében elszundikál reggelig. Talált is egy rendkívül öreg, kopott szerelvényt, egy gőzmozdonyból és három vagonból állt.
Mikor megérintette az egyik ajtó kilincsét, olyan erős áramütés érte, hogy csak a kórházban tért magához. Olyan erős elektrosokkot kapott, hogy a következő hetekben Gnatyuk zászlós elkezdett furcsa dolgokat látni: a második vh. eseményeit, bombázásokat, légi csatákat. Emiatt nem volt képes ellátni a szolgálatát, le is váltották a radarok mellől.
Ezután pszichológiai kezelésre szorult. A kezelések során derült ki, hogy a férfi nemegyszer azt látja, ami a poltavai reptér környezetében történt - 1944-ben! Amikor az öreg katonákkal szembesítették, azok döbbenten ismerték fel a fiatal katona előadásában a régi eseményeket.
A titokzatos szerelvényről szóló legutóbbi –bizonyára nem utolsó- jelentés 2002-ből származik.
Szintén Ukrajnában, Zaporozsje város mellett látták. Február 2-án az egyik ukrán tévécsatorna operatőre, Vjacseszlav Formijenko este 11 óra tájban horgászásból ballagott hazafelé.
Körülbelül 50 méterre járhatott a Plavnyi vasútállomástól, mikor észrevette, hogy az egyik vágányon a szeme láttára, a semmiből hirtelen megjelent egy különös régi típusú vonat.
Gőzmozdonyból és három vagonból állt. Azonban Formijenko észrevette, hogy ugyanazon a vágányon jön szembe egy tehervonat. ám ahelyett, hogy összeütköztek volna, a kísértetvonat abban a pillanatban eltűnt, olyan hirtelen és érthetetlen módon, ahogy megjelent.

Lehetséges magyarázatok:

A „nagy” vonatrablás:
Nem szeretem gyorsan lelőni a poént, nem is vagyok szkeptikus, de laikusként azt állítanám, hogy mivel elég gazdag utasokat szállított, nagy valószínűséggel lehetett egy bonyolult, de jól kivitelezett vonatrablás. Az 1 kilométeres alagútnak akkoriban elég újonnan kellett épülnie, viszonylag a kor csúcstechnológia volt.
Elképzelhető, hogy a hegyben később kifúrtak egy mellékalagutat az építők, ahova a mozdonyvezető a vonattal beállhatott. A későbbi események tudatában nem csoda hogy nem lett meg a vonat, és hogy miért tűnt el a vezető. Talán az egész vonatot megtalálnák, ha kiásnák a volt alagutat.
Sajna ez a vonat örökös világ körüli útjára nem ad magyarázatot, sem pedig a hajóskapitány öccsének állítására, miszerint a vonatot egy fehér köd borította be az alagútba való belépés előtt, és legfőképp arra nem, hogy a 104 utas mit keresett Mexikóban.

Zakatolás téren és időn át:
Mikolaj Cserkasin –szintén Ukrajnából kijelentette, hogy a kísértetvonat valamiféle téridő lyukakon keresztül vándorolhat.
Úgy véli, ideje nagy részét egy párhuzamos földi világban tölti, de bizonyos lyukakba kerülve időről-időre csak percekre vagy órákra ismét átjön ebbe a valóságba.
Cserkasin szerint egy-egy nagyobb földrengés alkalmával megbolydulnak a Föld  mágneses vonalai, és egy-egy ilyen nagy energiájú esemény újabb és újabb lyukakat hozhat létre a téridő szövetén.
Ivan Pacej matematikus-kandidátus szerint az egész világot behálózó vasúti sínek a legnagyobb építmény, amit ember készített a Földön. Ennek a gigantikus, fél bolygót behálózó fémszerkezetnek akkorák a méretei, hogy az már képes megváltoztatni bolygónk geofizikai terét, a mágneses mezőket, és ezáltal a téridőt is.

Irodalmi quantum ugrás:
Az előző az 1995-ben Gnatyuk zászlóssal történteket nem magyarázza. Az, hogy az állomás hátuljában állt(!) a vonat, azt jelentheti, hogy a szerelvényt mégis valamiféle intelligencia vezérli. Mégpedig legtöbbször Oroszországban és Ukrajnában látták, a Gogolhoz közelebb álló országokban.
Gogol koponyája elég fontos helyet foglal el a történetben, kíváncsi vagyok, ha a koponya nem lett volna a „fedélzeten”, vajon megtörtént volna-e ez az egész? Talán túl messzire megyek, de meg merem kockáztatni, hogy a koponya, vagy legalábbis Gogol szelleme vezérli a vonatot a térben és időben.

A youtube átépítése, és ami mögötte van

Holnaptól a YouTube újabb arculatváltás elé néz. A legtöbben próbáltuk megtartani a régi csatorna külsőt, amíg csak lehetett, de holnaptól kötelezően átraknak mindenkit az újra, tudjátok arra a snassz, fehér hátterű, unalmas külsejű csatorna kiosztásra.

A fő probléma persze nem az új külsővel van, hanem a strukturális átalakításokkal, amik lényegében fokozatosan felszámolják a YouTube-ot, mint közösségi oldalt. A mostani lépéssel például elrejtik a csatornákról a hozzászólások lehetőségét (a Feed fül alatt lesz, aztán majd onnan is elveszik gondolom), és láthatatlanná teszik a feliratkozókat és barátokat, tehát, mint mondtam, fokozatosan megszüntetik a csatornák szociális jellegét. Olyan fícsöröket, mint pl hogy lehetett látni, ki kivel tart kapcsolatot, és meg lehetett nézni, ki mit néz, így lehetett keresgélni a barátok kedvenc videói között, hátha találok ott valami érdekeset, vagy lehetett üzenni a barátod barátjának, stb...

Viszont ez az egész igazból egyáltalán nem meglepő, a folyamat ugyanis nem ma kezdődött.
Talán még emlékeztek, hogy a YouTube-ot a Google 2006-ban megvetette 1.8 milliárd (!) dollárért. Tisztán emlékszem, mert a kollégáimmal fetrengtünk a földön a röhögéstől, amikor kiszámoltuk, hogy minden zongorázó macska videó ezek szerint félmillió forintot ér. Akkor persze még nem tudtuk, amit ma tudunk, és ezeket a nagy összegű felvásárlásokat az amerikai kapitalizmus idiotizmusának tudtuk be.
Ma már persze tudjuk, hogy ezek az emberek egyáltalán nem idióták, éppen ellenkezőleg. Minden lépésük teljesen logikus és kiszámítható.

Az eredeti terv amúgy szerintem az volt, hogy megtartják a youtube szociális jellegét, mert így az agymosást, ami eddig a televízión keresztül jött, egy egészen új, és még hatékonyabb formába lehetett önteni. Ha felmész a youtube főoldalára, ott mindig fogsz látni ajánlókat ezektől a "híres youtube-os arcoktól", mint a Kassem G vagy a Shane Dawson. Ezek valahogy mindig kapnak helyet a főoldalon, és így biztosítható, hogy minden agyatlan videójuknak többmilliós nézettsége legyen. Ha megnézed a videóikat, persze vannak köztük jópofák, de ami meghatározó motívum, az a sok káromkodás, böfögős-fingós poénok, és a rendszeres nőnek öltözés (ezek a fiúk minden héten kirúzsozzák magukat meg melltartót vesznek fel, stb) Azt hiszem érted, mire akarok kilyukadni, illetve, hogy ők mire akarnak kilyukadni, és miért nyomják őket a főoldalon...

A youtube az agymosáshoz egy olyan felületet ad, ami sokkal kevésbé szabályozott, mint a hagyományos televízió (ezeknek a videóknak a nagy része tévé adásban soha nem mehetne le az obszcenitása miatt). Másrészt pedig ez így egy sokkal közvetlenebb kapcsolatot biztosít a fiatalok felé. A youtube szociális jellege, és ezeknek a videóknak a házi videó jellege ad az egésznek egy olyan feeling-et, mintha barátok között lennél, és a barátaidtól jönne ez a sok leépítő jellegű hatás. Köztudott, hogy a fiatalok a saját kis közösségükre figyelnek a legjobban, a barátaikat sokkal inkább utánozzák, róluk sokkal inkább vesznek át viselkedési mintákat, mint mondjuk tanáraiktól, szüleiktől. Ez tény, kimutatták.

Tehát ha tudsz "kreálni" egy idiótát, és "eladni" a fiataloknak, mintha a barátjuk lenne, az aztán a legideálisabb, ha le akarod építeni a szellemi fejlődésüket. És persze pontosan ezt próbálják megvalósítani a youtube-on keresztül!
A többség azt hiszi, ezek a fiatal, nőnek öltözős srácok egyszemélyes otthoni videó készítők, akik gondoltak egyet, és feltöltögetik a házi videóikat a youtube-ra. Na igen, és épp volt otthon egy ötmillió értékű videokamera, meg egy három fős profi vágóstáb...
tudom,a  Lady Gaga is maga írja a számait a buszon két koncert között...
no, ne legyünk már ennyire naivak!

Oké, szóval a youtube célja, szerény véleményem szerint, az volt, hogy ezt a fajta új agymosást biztosítsa a fiatalok felé. No de az biztos, hogy semmiképpen nem az, amire mi használjuk itt, hogy alternatív információkat osszunk meg.
Shane Dawson
Azonban a dolgok nem mentek teljesen terv szerint. Ez világosan látszik azokból a lépésekből, amik mentén szépen fokozatosan átalakították a youtube-ot.
Az elején például le lehetett hívni, hogy melyik országban kik a legnézettebbek, ezt a lehetőséget már vagy másfél éve elvették, mert szinte minden európai országban az igazságkutatók vezették a listát. Ma már csak a globális listát lehet megnézni, amit persze a Shane Dawson-ok vezetnek (könnyű, ha mindig ők vannak a címplapon...)

Aztán borzasztó sokan ébredtek azáltal, hogy betévedtek a youtube-ra zenei videókat nézni, és a kapcsolódó videók között ott voltak "Jay-Z leleplezése" meg a "Beyonce sátánista!!!" és hasonló című ébresztő videók, amik milliókat vonzottak be.

Mondanom sem kell, ennek sem örültek. Létrehozták ezért a vevo-t, hogy átköltöztessék a zenéket egy kontrollált környezetbe, ahol nem jöhetnek fel ilyen kapcsolódó videók.
Hosszú távon a vevo teljesen le fog válni, a youtube-ot pedig úgy fogják átalakítani, hogy csak Shane Dawson-okat lehessen rajta nézni.
Azt tudjátok, hogy a google video-ra már 2009 óta nem lehet videókat feltölteni? Láthatóan nem jött be nekik ez egész video-megosztósdis ötlet, mert az emberek túl nagy számban ébrednek tőle, úgyhogy most inkább megpróbálják vissza leépíteni az egészet.
Persze lehetőleg fokozatosan, hogy ne okozzon túl nagy feltűnést a dolog...

Nem tudom meddig lesz még lehetőség, hogy olyanok, mint mi feltölthessük a videóinkat.
Láthatóan több frontról támadnak minket, a másik fő front a "szerzői jogok" vonal. Az is nagyon hatékony tud lenni, mert ha én például meg akarom mutatni neked, hogyan mosnak agyat a Disney-vel, akkor kell mutatnom egy rövid részletet egy-egy Disney filmből, amire ők rögtön rávethetik magukat, hogy szerzői jogokat sértek, és ezzel lezárhatják a csatornámat, stb...

No de félre a panaszkodással, egyelőre, apróbb zökkenőkkel ugyan, de még működik a feltöltés, úgyhogy még lehet ébresztgetni az embereket.

/Piros Pirula/

X5,4-es napkitörés történt most éjjel 1:24 perckor

1 óra 24 perckor a NASA 5.4-es erősségű napkitörést regisztrált. Legutóbb tavaly augusztusban volt ekkora kilökődés.
1 óra 24 perckor a NASA X5.4-es erősségű napkitörést regisztrált - ez jóval erősebb a pár napja, ill. a januárban megfigyelt napkitöréseknél, legutóbb tavaly augusztus 9-én volt ennél nagyobb (X6.9-es) kitörés. Arról, hogy a kitörés a Föld felé irányult-e még nincs információ, ha igen, akkor viszont jelentős eséllyel okozhat fennakadásokat a távközlésben.

/Világ helyzete/

Hatalmas napkitörés tart a Föld felé

Március 5-én hétfőn, magyar idő szerint 5.13-kor a legerősebb osztályba tartozó napkitörést észleltek Föld körül keringő műholdak. A kitörés a hatalmas (a Földnél körülbelül négyszer nagyobb), AR1429 jelzésű napfoltcsoport területén történt, amely az elmúlt napokban fordult be a Nap peremére. A kitörés erőssége az öt fokozatból álló skála (A, B, C, M, X) legnagyobb, X-es tartományába tartozik. AzX1-es erősségű kitörés több mint egy hónap alatt a legnagyobb mért érték, legutóbb január 27-én figyeltek meg a mostaninál némileg erősebb, X1.8-as kitörést.
Mágneses mezeje még számos nagy kitöréshez tárolhat energiát, amelyek hatása egyre erősebb lehet a Földre nézve, ahogy a Nap forgása miatt fokozatosan szembekerül majd velünk. A napkitörésben felszabaduló elektromágneses energia, illetve a Földet elérő napanyag hatásai gondokat okozhatnak a távközlésben, a villamosenergia-ellátásban, és veszélyeztethetik a műholdakat is. Ugyanakkor alacsonyabb földrajzi szélességeken, így például Magyarországon is látható sarki fényeket gerjeszthetnek.

A kitörés mellett koronakidobódást is megfigyeltek - ilyenkor az elektromágneses hullámok mellett anyagfelhő is kiszabadul a csillagközi térbe. A legfrissebb számítások szerint ez az anyagfelhő holnap kora reggel érheti el a Földet (az óvatos becslés szerint az időablak kedd hajnali 5:30-hoz képest +-7 óra, azaz ma este 22:30 és holnap délután 12:30 között van nyitva).

A NASA előrejelzési animációja szerint kilökődés a Földet is el fogja érni. A kép középpontjában a Nap látható, a Föld helyzetét a Naptól jobbra látható sárga kör jelzi.
A következő hónapokban várhatóan tovább fog erősödni a naptevékenység, a 11 éves napfoltciklus 2013 elején éri majd el a maximumát.

/Világ helyzete/

UFO vagy űrszemét Maranhaoban?

Ismeretlen eredetű fémgömb ért földet a brazíliai Maranhaoban a közelmúltban. A durván egy méter átmérőjű objektumra február 22-én bukkantak a helyiek, voltak akik idegen űrhajónak, mások műholdnak gondolták, de olyanok is akadtak, akik a robaj hallatán apokalipszist sejtettek.

A rejtélyes, üreges tárgy ránézésre igencsak masszív, jószerivel alig sérült meg a becsapódásban. Az egyik környékbeli lakos, Jose Valdir Mendes elmondta: február 22-én helyi idő szerint reggel hat óra körül erős morajló hangot hallott, melyet néhány pillanat múlva egy közeli robbanás zaja követett - írta az eutimes.net. Mendes kiment a házból, hogy megnézze, mi is okozta a robajt, ekkor találta meg a kertjébe csapódott gömböt. A fura objektum nyomán méretes kráter keletkezett, de maga a tárgy nem szenvedett túl sok sérülést, mindössze egy kicsi lyuk lett rajta. A becsapódás helyén hamar összesereglettek a környékbeliek, mikor megemelték a gömböt, érezték, hogy valami van a belsejében.

A becsapódás zaját többen is hallották, volt, aki azt hitte, eljött a világvége, más idegen űrhajót sejtett, más egy műhold alkatrészének becsapódására gondol.

A lezuhant gömb:
A mostani esethez hasonló gömb még 2011 decemberében pottyant le a namíbiai Omanatunga faluban. A mintegy 35 centi átmérőjű, közel hat kilós tárgyról kiderült, hogy csupán egy hidrazintartály, melyet mesterséges holdak szállítására használt rakétáknál alkalmaznak. Paul Ludik kriminalisztikai szakértő elmondta: az objektumra körülbelül egy hónapja bukkantak rá, de csak a napokban lett publikus. A helyiek robbanást is véltek hallani a becsapódáskor, ez lehetett akár a becsapódás zaja, akár hangrobbanás. A vizsgálatok során kiderült, hogy a gömb nem jelentett fenyegetést a helyiekre nézve, nem volt fertőző, sem pedig robbanásveszélyes.

/PécsiSTOP/

Médiumként használják a szellemek a 12 éves kisfiút

Debrah Jacobi néven küldött valaki levelet egy paranormális esetekkel foglalkozó csoportnak.

„Egy a 19. század végén épült házban lakom. Eddig több száz paranormális élményem volt. Láttam, amint a tárgyak maguktól elmozdulnak, illetve hangokat vettem fel digitális kamerával. Szeretnék kommunikálni a szellemekkel, hogy megtudjam, kik ők és mit akarnak. Ugyanakkor el kell mondanom, felhagytam a hangrögzítéssel, mert egyszer hallottam, hogy elsütnek egy fegyvert. Ez annyira megijesztett, hogy már azon gondolkodtam, el kellene költöznünk a házból” – írta a Debrah Jacobi néven e-mailt küldő asszony. A hölgy ugyanakkor azt is állította a levelében, hogy a szellemek néhanapján médiumként használják 12 esztendős kisfiát.

/paranormal.hu/

UFO lebegett a floridai Marathon felett?

A floridai Marathon felett ár napja rögzített jelenség megosztja a kommentelőket. 
Néhányan csak egy hőlégballonnak gondolják, mások viszont 
UFO-t vélnek felfedezni a felvételen szereplő objektumban.

Nagy közös UFO-vadászat - Fogadja elsőként E.T. telefonhívását!

A TED (Technology, Entertainment and Design) Los Angeles-i konferenciáján tett bejelentése szerint az oldal a Seti (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, azaz a földön kívüli intelligencia keresése) Allen Telescope Arrey-je által közvetített rádiófrekvenciákat sugározza majd.
A résztvevőket arra kérik, hogy figyeljenek oda a szokatlan aktivitásokra. Azt remélik: az emberi agy képes lesz olyasmiket felfedezni, ami felett az automata rendszer figyelme átsiklik. A weboldal a legújabb kezdeményezés abban a küldetésben, ami megpróbálja rávenni a földlakókat, hogy vegyenek részt a földönkívüli létformák felkutatásában.

A projekt weboldala: http://www.setilive.org/

A projektet Dr. Jillian Tarter, a Seti 2009-es TED Díjas igazgatója vezeti, aki egész életét a földönkívüliek felkutatására tette fel. Reményei szerint a Seti Live segíti majd a tudósok és technikusok közösségét, akik jelenleg is részt vesznek a kutatásban. “Vannak frekvenciák, amiket az automata rendszer figyelmen kívül hagy, mivel túl sok jel érkezik rajtuk. Ezen jelek többségét a földi kommunikációs és szórakoztató technológiák keltik, de megbújhatnak közöttük idegen technológia jelei is” - mondta el Tarter.

“Remélem, hogy az önkéntesek seregének segítségével megbirkózhatunk ezekkel a túlzsúfolt frekvenciákkal, amik összezavarják a gépeinket. Mivel élőben történik, lehetőségünk van azonnal reagálni az önkéntesek felfedezésére” - tette hozzá a tudósnő.

A Seti Institute az utóbbi években anyagi nehézségekkel küzdött, komolyan rászorulva a közösség támogatására. Több nagy név is felsorakozott már az intézet mögé, például Bill Anders ex-űrhajós, Larry Niven sci-fi szerző és Jodie Foster színésznő.

A Seti projektjével az internet legnagyobb és legsikeresebb lakossági tudományos projektjeit tömörítő Zooniverse is együttműködik. Véleményük szerint az elmúlt években kiderült, többszázezer ember szeretne részt venni a tudományos kutatásokban, és a Zooniverse-t használják arra, hogy kielégítsék ez irányú vágyaikat. “A Setilive.org remek lehetőség hogy meghívják ezeket az embereket a kalandok legnagyobbikára,” mondta el Chris Lintott a Zooniverstől.

forrás:/ma.hu/