Hátborzongató felfedezés: Eltemetett űrhajó, vagy a pokol kapuja?

Emberek százai látogattak ki az osztrák Neuhofen im Innkreisnél található szántóföldre, miután a napokban egy rejtélyes, kerek, közel kilenc méter mély lyukat találtak a földben, melynek alján egy fém objektum lapul.

A lyukat Franz Knoglinger, 47 éves farmer fedezte fel, aki elveszett macskája után járta a vidéket. A titokzatos üregről a helyi tévé is beszámolt, a híradás után geológusok, archeológusok, UFO-szakértők és kíváncsiskodók tömege lepte el a helyszínt.
"Éppen a család elveszett macskája, Murlimann után kutattam, mikor rábukkantam az üregre." - idézi Knoglinger szavait az Austrian Times. "Nem tudtam, milyen mély, beledobtam egy követ, mely mikor leért, fémesen koppant. Ezután leengedtem egy nagy mágnest, ami hozzárögzült valamihez a mélyben, így már biztos, hogy fém tárggyal van dolgunk, mely a hangja alapján üreges" - mondta a farmer.
Egy másik helyi megpróbált fotót készíteni a tárgyról, de nem járt sikerrel, elmondása szerint úgy tűnt, mintha egy elektromos mező zavarta volna a berendezést.

A pokol kapuja...- a szerk.
Az üreg mélyén található valamiről több elmélet is született. Egyesek szerint egy, a második világégésből visszamaradt bomba lehet, az UFO-hívők szerint eltemetett idegen űrhajó pihen a sötétben, a régészek szerint egy földalatti sírkamra lehet, a lyuk pedig egy elkorhadt gerenda helye, de a legextrémebb vélemény szerint - melyet egy férfi szendvicsemberként hirdetett - a pokol kapujára bukkant a cicáját kereső farmer. A macsek egyébként időközben megkerült.

forrás:/austriantimes/stop.hu/

5 megjegyzés :

  1. Azert egy kicsit tobb infot meg adhattak volna, biztos mar reg kiszereltek azt a fem targyat a lyukbol.

    VálaszTörlés
  2. Fúrásokat végeztek 40 éve arrafelé olajat vagy földgázt keresve, ezt a lyukat nem töltötték fel.
    ooe.orf.at/news/stories/2524521/

    VálaszTörlés
  3. 1. magyarázat: Olajat kerestek, de mást találtak. megijedtek és ott hagyták.

    2. magy.: beletört a fúró, és az volt az a fémes tárgy. vagy visszakanyarodva az 1. magy-hoz: abba a nagy fém valamibe tört bele a fúró és azért hagyták ott :D

    VálaszTörlés
  4. Ez szerintem lehetett akár egy régi vízvezeték cső is, az is üreges ha nincs benne víz és koppan is meg fém is. Ha pedig bomba akkor meg nem szerencsés köveket dobálni rá. :D

    VálaszTörlés
  5. ha az én földemen lenne.én már régen kiástam volna akár ásóval is.nem tudom mit kell ezen tanakodni, találgatni ,ködösíteni. leengedtem egy mágnest...mennyire hihető

    VálaszTörlés