UFO-kat kaptak lencsevégre a Google Street View-vel

Két UFO volt látható egymástól 1600 km távolságra, amelyekről műholdas felvétel is készült. Az ismeretlen eredetű, halvány rózsaszín fénykört rajzoló repülő tárgyakat Texasban és Új-Mexikóban fedezték fel, amikor elkezdték használni a Google Maps szolgáltatást. A cég nem nyilatkozott az esetről.

Mindkét UFO fényes nappal volt látható a derült égen és egy-egy rózsaszín csészealjként jelentkeztek. A titokzatos idegeneket, amelyek hátborzongatóan hasonlítanak egymásra, Jacksonville-ben, pontosabban a Taco Bell étterem mellett és Új Mexikóban, Acoma Pueblo-ban lehetett látni - írta a Daily Mail.
A Jacksonville-i UFO
Az eset kapcsán az ABC televíziós csatorna is készített riportot, amelyben szembesítették a helyieket a megdöbbentő felvételekkel. Szinte mindegyikük elámult a jelenségen, de egyikük sem talált magyarázatot a különös látványra.

Összeesküvés kontra kész átverés - hol van az igazság?

Azonban, aki egy kicsit mögé néz az eseményeknek hamar ráeszmél, a helyiek megkérdezése teljesen felesleges volt, hiszen a képeket még évekkel ezelőtt készítették. Így nem valószínű, hogy bárki találkozhatott volna mostanság a természetfelettiekkel. De ettől függetlenül tény, napjainkban egyre gyakrabban találkozni a földönkívüliek létezését igazoló dokumentumokkal, bizonyítékokkal.

A jelenség - gondolhatjuk - bizonyára a technikai fejlődésnek is köszönhető, de olyan konspirációs teóriák is léteznek, amelyek szerint az idegenek akarják így, és hamarosan tényleges valójukban megmutatkoznak majd. Többen az olimpiai záróra datálták a nagy berobbanást, hiszen a nyitó ünnepségek alkalmával szintén készültek felvételek hasonló idegenről, de aztán mégis elmaradt a nagy coming out... Lehet, hogy most már nem kell sokáig várni! Addig is a Google Street View jelentheti a(z egyik) megoldást. Itt lehet gyönyörködni avagy szörnyülködni bennük.

/borsonline.hu/

Amit a Nagy Piramisról nem mondanak el!

Az ilyen típusú információktól megkímélik az érdeklődőket: Amikor a király a piramisokat építette, a nagy köveket távoli kőbányákból szállították ide. Azokat speciális jelekkel ellátott papiruszokra helyezték és egy pálcával megütötték. Ennek hatására a kövek megemelkedtek, s egy kilőtt nyílhoz hasonlóan tették meg az útjukat. Így kerültek a kövek azokra a helyekre, ahol ma a piramisok állnak.

Nem vagyok benne biztos, hogy helyénvaló bizonyos információkat elzárni a nagyközönség elől, vagy elbagatellizálni azzal, hogy mesébe illőek és csak az emberi fantázia szüleményeiről lehet szó. Ki hallott még olyat, hogy mágiával építkeztek volna az ősi egyiptomiak? Hát, természetesen mi.

Nem ez az egyetlen arab leírás, amely csodákról szól. A levitációnak, avagy a gravitáció legyőzésének a titkát különböző korokban újra meg újra alkalmazták a Földön, ezért az emléke fenn tudott maradni. Sőt, egyes guruk a mai napig szívesen be is mutatják tudományukat a nagyközönségnek. Eltekintve a „mutatványoskodástól”, a nehézségi erő titkát Tibettől Peruig ismerték a beavatottak, akik nem akarták meggyőzni az alacsonyabb tudatszinten álló embereket természetfeletti tudásukról, sőt igyekeztek azt elrejteni a moralitás alacsonyabb síkján álló haszonlesőktől.

A Nagy Piramisról tudni véljük, hogy közel 150 méter magas lehetett, alapja egy kb. 230x230-as négyzet volt, és nagyjából 2,3 millió kőtömbből épülhetett. Félretéve az ilyen adatokat, ma nem ez jelenti a legfőbb titkot, hanem az, hogy kik, mikor és hogyan építették ezt a szentséges gúlát és társait. Lássunk pár ehhez kapcsolódó, nem túl gyakran közölt adatot.

Ha az egyiptomiak grafománok voltak, vagyis imádtak minden apró részletet leírni, akkor vajon hol volt a szenvedélyük, amikor a piramisok korának, az építők kilétének és az építési technikának a megörökítésére került volna sor? Vagy leírták, sőt lerajzolták, csak esetleg az iratok, képek, reliefek köddé váltak? Nehezen hihető, hogy egy ennyire fontos eseményt, sőt eseménysort – tekintve, hogy egyes források 114 piramist ismernek, amelyeket évszázadokon keresztül kellett építeniük – ne akartak volna papiruszra vetni, kőbe vésni, megfesteni az istenkirály dicsőségére és tiszteletére. Akkor vajon mi lett ezekkel az emlékekkel?

Nos, tudjuk, hogy a piramisokat többször kirabolták és kirámolták. A kincsvadászok egészen biztosan elvitték a piramisokat és az obeliszkeket borító aranyat, a piramisokban talált szobrokat, kegytárgyakat és minden mozdítható dolgot. Nyilvánvalóan feltűnt a laikusoknak is, hogy a Nagy Piramis gránitterméből valami hiányzik. Például a szarkofág fedele! Sőt a szarkofág oldalának egy darabja is. A gond csak az, hogy szarkofág méretei akkorák, hogy nem fértek volna be a jelenlegi bejáraton, így vagy másik bejáraton kellett bevinniük az ősi építőknek, vagy menet közben kellett belehelyezniük, beleépíteniük a piramisba. Ebből következik, hogy aki nem ismeri a szarkofág rejtélyét, az nem tudja onnét kivinni egy darabban. Persze a vandalizmus és a sírgyalázás egyeseknek nem volt kérdés.

Az sem mellékes, hogy az egyes kamrákat több mint 100 méteres, felfelé és lefelé vezető, igencsak szűk folyosókon keresztül lehet csak megközelíteni. S azt is csupán a modern időkben eszkábált fa feljárókon keresztül lihegve és nehézkesen. Aligha hihető, hogy a fáraó és a magas rangú beavatottak, akik innen tettek testi és tudati utazásokat más bolygókra és csillagrendszerekbe, s utána ide érkeztek vissza, útjuk végén kínlódva, görnyedve és zihálva szerettek volna kikászálódni a piramisnak becézett kvantumgépezetükből. (A piramis helyesebb elnevezése a felemelkedés helye vagy az égbe vezető lépcső.)

A Nagy Piramis eredetileg fehér kőlapokkal fedett, hieroglifákkal borított volt, amelyen a véseteket arannyal öntötték ki, illetve amelynek a süvegét, a piramidiont aranylemezekkel borították, csakúgy, mint az obeliszkekét. A piramisok és az obeliszkek közötti összefüggés abban keresendő, hogy mind a kettő forma a Naphoz és a Napistenhez kapcsolódó energetikai funkciókkal rendelkezik. Tehát nem csak a szépségre mentek, hanem a praktikusságra is, jóllehet a hajnali nap első sugarai szemkápráztató módon tükröződtek a piramisok és az obeliszkek nemesfémborításán.

Sakuji Yoshimura professzor a tokiói Waseda Egyetemről úttörőnek számított, amikor megpróbálta kézi erővel, emelőkkel, kötelekkel és az 5 ezer évvel ezelőtti rézszerszámokkal, valamint fagörgőkkel rekonstruálni a Nagy Piramis kicsinyített (!) modelljét. Stábja egy 12 méter magas piramismodellt kívánt összehozni, azonban a munkálatok csakhamar elakadtak, mert statikailag nem tudták biztosítani a piramis szerkezetét, a kőtömbök kézi megmunkálása teljes kudarcba fulladt, miként a fa görgők sem bírták el a monumentális kövek súlyát.

Az elmúlt negyven évben több hasonló kísérletre is sor került, s mindegyik nagyjából hasonló eredményekkel végződött: a kor technikai színvonalán lehetetlen lett volna felépíteni az ókori világ egyetlen, viszonylagos épségében fennmaradt csodáját. Ennek ellenére ma a régészek egy része még mindig ragaszkodik az emberi és állati erővel, darukkal és rámpákkal való piramisépítkezés ódon fikciójához. Lelkük rajta!

Azután ott van a rendeltetés kérdése is: vajon ténylegesen temetkeztek a piramisokba az Óbirodalom fáraói? Nos, a válasz egyértelmű nem. Korhű múmiát egyetlen piramisban sem találtak, csak néhány olyat, amelyet később helyeztek el bennük. Hérodotosz úgy tudta, hogy Kheopsz 40 évig uralkodott és a népe nem igazán rajongott érte. Más források szerint csak 23 évig uralkodott ez a fáraó. Ha kiszámoljuk, hogy ilyen rövid idő alatt kellett összehozni egy ekkora piramist, akkor szinte biztosan állítható, hogy ez a vállalkozás a rézkori emberek szintjén lehetetlen volt.

De ha Kheopsz lett volna a legnagyobb piramis építtetője, akkor sem hagyott maga után semmi egyéb maradandót. Így sokkal valószínűbb, hogy legfeljebb ő és néhány utódja esetleg felnyittatta a piramist és átmenetileg birtokolta, illetve bitorolta e szakrális remekműveket. Avagy az is lehet, hogy a későbbi korok papjai és a valódi istenfáraók olykor-olykor arra használták a piramisokat, amire eredetileg is ki lettek találva: hangolásokra, beavatásokra, testből való kilépésre, kozmikus utazásokra, csillagkapuként és túlvilági barangolásokra, de semmiképpen sem egyetlen múmia tárolására. Ahhoz voltak masztabák és egyéb sírok.

Ha nem is ért mindenki egyet az előbb említett funkciókkal, abban megegyeznek az álláspontok, hogy csakis spirituális és a magasabb világokkal összefüggő funkcióik lehettek a piramisoknak, amelyek közül nincs két egyforma! Ha pedig nincs két ugyanolyan, akkor annak oka is van. Mint ahogy annak is nyomos oka lehetett, hogy a piramisépítés titkos kulcsai a későbbi korok számára elvesztek, vagy talán nem vesztek el, csupán eltüntették őket.

/boldognapot.hu/

Hatalmas UFO-t lehetett látni a Nemzetközi Űrállomás elő webkameráján

Az utóbbi időben egyre több olyan fénykép-, és videofelvétel kerül napvilágra, melyeket nem egy jókor és jó helyen járt szemtanú kapott lencsevégre a telefonjával, vagy a kompakt kisgépével, hanem egy hivatalos állami szerv képrögzítő berendezései örökítettek meg.

Ezen a héten már kétszer is azonosítatlan repülő objektumot lehetett látni a Nemzetközi Űrállomásra szerelt kamera képein.
Az ISS-ről (International Space Station) érkező adást az interneten bárki élőben követheti, így sikerült valakinek két esetben is rögzíteni a különös jelenséget.

Az első videó szeptember 11-én került fel a legnagyobb videomegosztóra, melyen - a feltöltő szerint - először csak egy hatalmas elnyújtott UFO látszik, később azonban több kisebb azonosítatlan objektum is megjelenik felette, kiválik belőle.

A feltöltő, aki az élő adásban szúrta ki a hatalmas ismeretlen tárgyat azt írja, alig pár másodperccel az UFO megjelenése után az adás hirtelen megszakadt. Ez egyébként a feltöltött videón is látható.

- Óriási szerencsém volt, mert az objektumokat csupán néhány pillanatig lehetett látni, utána a NASA villámgyorsan átfordította a kamerát a Föld felé és később sem tért vissza az előző állásba.
A felvételt ezúttal nem a NASA, hanem egy olyan szakértő cáfolta, akinek 'FX Models' nevű, speciális effektusokkal és miniatűr modellekkel foglalkozó cége több szerződéssel is kötődik az amerikai kormányhoz és a hadsereghez.

- Megvizsgáltam a videót és attól tartok, ez egy újabb téves észlelés. Bár az objektum első ránézésre úgy tűnik, mintha az ablakon kívül lenne, egyáltalán nem ott van, az csupán egy, az ablak innenső oldalán lévő tárgy visszaverődése. Ha közelebbi pillantást vetünk rá, tisztán látszik, hogy sokkal kevésbé éles, mint a többi, kint lévő tárgy. - írta válaszlevelében a The Huffington Post kérdésére Marc Dantonio, aki szerint tehát, ezúttal nem szándékos hamisításról van szó.
A második észlelés szeptember 13-án történt, ezt azonban eddig még senki nem kommentálta. Az ISS kamerája által rögzített felvételen, jól látni az űrállomás közelében feltűnő ismeretlen tárgyat. A pulzáló fényű objektum úgy tűnik, hogy az alakját és a színét is változtatja, majd lassan a távolba tűnik.

/ittvannak.hu/

Rejtélyes gömböket találtak a Marson

Nem találnak magyarázatot a NASA kutatói az Opportunity Mars-járó által felfedezett fura, apró gömb alakú képződményekre. Az amerikai űrkutatási hivatal közleményében geológiai rejtélynek, és a Mars-kutatás egyik legizgalmasabb rejtvényének nevezi a golyókat.

A 3 milliméter átmérőjű gömbök első ránézésre nagyon hasonlítanak azokra a golyókra, amiket szintén az Opportunity fedezett fel, és amelyek martian blueberry, vagyis marsi áfonya becenéven ismertek. Ezekben a golyókban találtak a kutatók nagy mennyiségű hematitot, vagyis vörösvasércet, és ez volt az egyik legfontosabb közvetett bizonyítéka a marsi víz létezésének.

Az újonnan talált objektumoknak azonban a szerkezetük és az összetételük is más, a NASA geológusainak egyelőre csak ötleteik vannak, de működő, alátámasztott hipotézisük még nincs. A golyókat A Cornell University geológiaprofesszora, Steve Squyres úgy jellemezte, hogy a külsejük kemény és ropogós, a belsejük viszont puha, olyanok, mint a reggelire a tejbe szórt csokis kukoricapehely.

/index.hu/

UFO aktivitás Torontoban

Öt különös objektumot vettek videóra Toronto belvárosában egy tó közelében Szeptember 8-án 11 óra környékén. A felvételt készítő személy Canon DSLR készüléket használt, aki azt állítja, hogy ez már a harmadik hasonló észlelés ugyanazon a területen két hét alatt, a szemtanúk egy épület hetedik emeleti erkélyén tartózkodtak a Sherbourne és Carlton utca környékén.

A felvétel tulajdonosa nem állítja, hogy megmagyarázhatatlan vagy földönkívüli jelenségről van szó, valamint tisztában van azzal is, mennyi sok téves észlelés létezik, mint például a szállíó lampionok.
A felvétellel kapcsolatban azonban kiváncsi arra, mitől lebegnek hosszú ideig ugyanabban a pozícióban, és hogy képes az ötödik objektum oldalirányban mozogni egyenesen.
A második pár gyorsabban mozog mint az első kettő, melyek szintén lebegnek, de aztán szétszóródnak, majd láthatjuk, ahogy az egyik a másikhoz csatlakozik mialatt folyamatosan lebegnek az utolsóhoz hasonlóan, amely végül felemelkedik egy magas, építés alatt álló épület fölé, amely a helyi szeszfőzde mellett található.
A szél nagyon enyhe volt, a felvétel készítője elhatározta, hogy több időt fog eltölteni a tó mentén kamerával, ha pedig kiderül, hogy lampionról, vagy földi eredetű jelenségről van szó, boldog lesz, hogy kiderül az igazság.


/paranormal.hu/

UFO flotta hagyta el a holdat?

Az alábbi videó Szeptember 15-én készült, látható rajta ahogy egy holdbázisról egy UFO flotta startolt el.Nem tudni, hogy valódi-e, vagy hamis, de az, hogy 13 van belőlük, érdekes találgatásokra adott okot:
Talán a 13 Illuminati család saját UFO-i?

UFO száguldott át New York felett

Egy azonosítatlan repülő tárgy suhant át New York égboltján. A rendkívüli sebességgel mozgó repülőt egy turista kapta lencsevégre még augusztus végén, de a videó csak most került nyilvánosságra.

Helikopterrel járta körbe Manhattan nevezetességeit az a turista, aki véletlenül lencsevégre kapott egy UFO-t.
Az azonosítatlan tárgy óriási sebességgel suhan át New York felett, nem messze az ikonikus Empire State Buildingtől.
Az eddigi UFO-észlelésekkel ellentétben ez a videó rendkívül jó minőségű és csak azután lehetett rajta észrevenni az űrhajót, miután lelassították a felvételt. Az ismeretlen repülő olyan gyorsan mozgott, hogy szabad szemmel gyakorlatilag láthatatlan volt.

Életmentés teleportálással egy térfigyelő kamera előtt

A következő eset 2012. szeptember 5-én történt Kínában, egy autókereszteződésben és egy térfigyelő kamera rögzítette.

Először is leszögezném, hogy a teleportálás ma már egy teljesen létező dolog attól, hogy a "nagy materiális tudományunk" nem képes megmagyarázni, vagy tudományos eszközökkel kivitelezni, még a spirituális tudományok működő és 100%-osan kivitelezhető képességként írják le.

Az alábbi videón látható, ahogy valaki (hogy nő, vagy férfi, nem vehető ki egyértelműen) megment egy riksával közlekedő embert a gázolástól, egy autókereszteződésben......nem is akárhogyan, hanem
TELEPORTÁLÁSSAL!

Pontosabban 2 féle képesség figyelhető meg. Sokan csak a teleportálást látják, de szembetűnő, hogy villámgyorsasággal mozdult a riksás irányába, és csak utána teleportált.

Mivel a teleportáció léte kétségtelen, bennem NEM az a kérdés fogalmazódott meg először, hogy igaz-e vagy hamis, hanem hogy mi oka volt rá, hogy megmentse azt az embert? Miért használta a képességét ilyen nyíltan csak hogy megmentsen egy embert, kockáztatva a lebukást?

Ő a kulcsa az egésznek és nem olyan sok mászkál ezen a bolygón belőlük, de vannak, csak ritkán kényszerülnek rá, hogy nyilvánosan is használniuk kelljen ezt a képességüket. 

Persze nem tudni, kik azok és hol vannak, nagy szerencse a mi részünkről, és elővigyázatlanság kell az ő részükről ahhoz, hogy észrevegyük őket. Akár mindennaposan is használhatják a képességeiket, csak nem rögzítik kamerák, és nem veszi észre senki.

Nyilván második gondolat,hogy profi hamisítvány a videó, de egy kis elemzés és már a sokadik megnézés után Ti magatok sem fogtok kételkedni.
  1. Jól láthatóak fizikai jelek az aszfalton ! A fékező autó féknyomai mellett megjelenik a teleportálás kiinduló helyén egy kör az aszfalton, mely a burkolat felmelegedése miatt van a hatalmas energiától. Ez folyamatosan halványodik is, ahogy hűl az aszfalt. A másik energiakör az érkezés helyén jön létre.
  2. Az "illető" keze jól láthatóan fényárban úszik, majd elrejti és úgy látszik a szeme is világít, közben gyorsan távozik a tett helyszínéről.
  3. A riksa vezetője értetlenül és magába roskadva ül le a padkára, míg az autó vezetője az általa elgázoltaknak hitt sérültet keresi!

Ez elég megdöbbentő és meggyőző videó! Hamarosan tudom, jönnek majd a "tuti hamisítvány" és "ilyet simán lehet csinálni video-studio programmal".... de ez a jelenség létező.

A teljes videó "kikockázva":

/forrás: Világ helyzete / Global Mysteries /

Befejezték a Fehér Ház melletti titokzatos építkezés első szakaszát.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a Fehér Ház a világ legismertebb elnöki lakosztálya, így érthető, hogy az egész világ kíváncsian figyelte, ahogy az elmúlt két évben elkerített, földalatti munkákat végeznek a nyugati szárny környékén.

A hivatalos tájékoztatás szerint az épület cső- és vezetékrendszerének régóta esedékes felújítása zajlik, bár ez nem épp a legjobb magyarázat egy többemeletes földalatti építményre és a tömegével érkező, betont és acélgerendákat szállító kamionokra.


Kideríteni bizony semmit sem könnyű, a munkákat végző alvállalkozókkal titoktartásra kötelező szerződést köttettek, sőt, még azt is előírták, hogy Fehér Házba tartó teherautókon le kell ragasztani a céginformációkat.

Arra a kérdésre, hogy négyévesre tervezett „felújítás” következő szakasza mikor és hol kezdődik, szintén nincs válasz, a magyarázat szerint azért, mert még ők sem tudják pontosan.

Az amerikai sajtó munkatársai nem adták fel könnyen, folyamatosan kérdezgették, hogy vajon az elnöki óvóhely újul-e meg, esetleg új irodák lesznek-e a föld alatt, de a válasz mindig az volt, vezetékeket és csatornacsöveket cserélnek. Az acélgerendákkal.


A múltban általában akkor derült fény a titkos bunkerek és létesítmények helyére miután azok már nem nyújtottak elegendő védelmet az új technológiákkal szemben, így könnyen lehet, hogy erről a titokról is lehull majd a lepel pár évtizeden belül. Addig is be kell érnünk az apró morzsákkal, hiszen a legkonkrétabb információ ami kiszivárgott az építkezéssel kapcsolatban az az, hogy összesen 376 millió dollárba (kb. 83 milliárd Ft) kerül.

Ahogy az a fentiekben is látható, készült pár fotó a titokzatos gödörről, de most már csak a parkot és a pázsitot egyengető kertészekkel lehet találkozni a területen, a föld alatt pedig nem tudni, mire készülnek.

/Huffington Post/Kultúrpart/

Nem tudják az okát: bevörösödött a Jangce. A végítélet egyik jele?

Szokatlan látványban lehet részük a Délnyugat-Kínán is átfutó Jangce mellett lakóknak, miután a folyó vize csütörtökön skarlátvörössé vált - írja a Daily Mail. A folyó mellett lakók közül többen palackokba gyűjtötték az élénk színű vizet, miközben a hatóságok egyelőre csak vizsgálják, hogy mi okozhatta az elszíneződést.

Ez ugyanakkor nem az első alkalom, hogy egy folyó színe vörössé változik Kínában: tavaly decemberben a Jian folyó színeződött el, miután egy rendkívül erős festőanyaggal szennyeződött. A festéket akkor két illegális festőüzem folyatta egy város csatornahálózatába. A hatóságok a szennyezés után bezáratták az üzemeket. Most azonban nem tudják az okát. Elképzelhető, hogy a Bibliában megírt jelenségről van szó, amikor a vizek vérvörössé változnak? Vajon melyik lesz a következő folyó?

Repülő csészealjat videóztak a helikopterből

A Mexikó felett repülő helikopter utasa, a felhők közé ereszkedő, korong formájú UFO-t vett videóra néhány nappal ezelőtt.

Halálosan megfenyegették Armstrongot, hogy ne árulja el, mit látott a Holdon?

Az egész világ gyászolja egykori hősét, az augusztus 25-én, 82 esztendős korában, a szívműtétjét követő komplikáció következtében elhunyt Neil Armstrongot, az embert, aki elsőként lépett a Hold felszínére. Az Apollo 11 egykori parancsnokának nyilvános temetési szertartását szeptember 13-án tartják Washingtonban, majd azt követően, hamvait szűk családi és baráti körben a tengerbe szórják.

Ahogy arról néhány napja már mi is írtunk, az első Holdra szállás körül a mai napig rengeteg a kérdőjel. Attól a pillanattól kezdve, hogy 1969. július 16–án Cape Canaveralről felemelkedett az Apollo 11, egészen addig, hogy négy nappal később Armstrong kilépett a Hold poros felszínére, számtalan különös dolgot tapasztaltak maguk és űrhajójuk körül az asztronauták. Ezekről több, egymástól független forrás is beszámolt az elmúlt 43 évben.

Mind közül azonban, máig talán a leghitelesebbek, a háromfős legénység egyik tagjának, Buzz Aldrinnak szavai, aki később többször is arról beszélt, hogy az odaút során végig UFO-k követték őket, az Apollo 11 leszállását pedig több nagyméretű ismeretlen űrhajó figyelte egy közeli kráter széléről. Az események másik szemtanúja, Neil Armstrong viszont úgy tűnik magával vitte ennek titkát a sírba. Vagy talán mégse?

Dr. Steven Greer, az úgynevezett Disclosure Project (Beismerés Projekt) nevű, a Földet látogató földönkívüliekkel kapcsolatos kormányzati titkok nyilvánosságra hozataláért küzdő non-profit szervezet igazgatója, ugyanis érdekes dolgokat osztott meg a nyilvánossággal a minap.

Greer azt állítja, hogy korábban magánbeszélgetéseken Armstrong és Aldrin családtagjai is megerősítették neki, hogy az Apollo 11 leszállását, majd az első ember Holdra lépését hatalmas UFO-k figyelték. Armstrong egyik személyes jóbarátja pedig váltig állította Greernek, hogy Armstrong később több halálos fenyegetést is kapott, hogy ne merjen beszélni ezekről az élményeiről.


Ami bizonyos, Neil Armstrong élete során nyilvánosan soha nem is beszélt erről, ő mindvégig kizárólag az események hivatalosan publikált verzióját hangoztatta. Ami viszont a nem nyilvános szerepléseit illeti, úgy tűnik mégsem bírta magában tartani, a Hold küldetése során átélteket. Bár, 1994. július 20-án, az Apollo 11 missziójának huszonötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, amelyet a Fehér Házban tartottak, egy igencsak sokat sejtető beszédet tartott. A könnyeivel küszködő Armstrong, néhány meghívott vendég, az Apollo 11 többi tagja és Bill Clinton, amerikai elnök előtt a következőket mondta:

- Ma itt van köztünk és együtt ünnepel velünk Amerika legtöbbre hivatott diákjainak egy csoportja is. Nektek annyit mondhatunk, hogy mi csak a kezdő lépéseket tettük meg, a feladat java része viszont rátok vár. Hatalmas felfedezetlen titkaink vannak, olyan áttörések, melyek azoké lehetnek, akik az igazságot védő falak egyikét le tudják majd bontani. Minden képzeletet felülmúló dolgok várnak még felfedezésre.

Vajon mire célozhatott Armstrong? Mit érthetett az alatt, hogy "az igazságot védő falak"? Ez év augusztus 27-én kelt írásában, Dr. Stephen Greer azt írja, hogy Armstrong és Aldrin rokonai is elárulták neki az igazságot, az 1969-es Holdra szállással kapcsolatban:

"Neil Armstrong és Buzz Aldrin közeli hozzátartozói és személyes jóbarátai külön-külön, egymástól függetlenül megerősítették nekem, hogy az űrhajósok számos, nagyméretű UFO-t láttak ott, a kráter körül, ahol a Holdra szálló egység landolt. Ezeket mind Aldrin, mind pedig Armstrong a saját szemével látta. Beszéltem katonai vezetőkkel is, akik viszont látták az ezekről készült fényképeket, melyeket a mai napig nem mutattak be a nagyközönségnek. Buzz Aldrin egyik közeli családtagia még hozzátette: - Nem az én tisztem, hogy erről beszéljek, egy szép nap, mikor majd megteheti, elmeséli ő maga..."

Greer elmondta továbbá, hogy Armstrong egyik közeli barátja négyszemközt megosztotta vele azt is, hogy Armstrongot többször is halálosan megfenyegették, hogy ne merjen beszélni a Holdon történtekről:

"Amikor évekkel ezelőtt elkezdtük szervezni a The Disclosure Projectet, 1997-ben megkértem Neil Armstrong egy barátját, hogy jó lenne, ha maga Armstrong is eljönne Washingtonba és az általunk szervezett kongresszusi tájékoztatón személyesen beszélne a Kongresszus tagjai előtt. Erre Armstrong barátja azt felelte, hogy Armstrong nagyon szeretne eljönni, de ha elmondaná, mi is történt valójában a Holdra szállás közben, akkor őt magát, a feleségét és a gyermekeit is megölnék."

/ittvannak.hu/

Tömeges UFO észlelés Mexikóban

A Mexikóban egy autópályán számtalan mozgó fénypontra lettek figyelmesek az autósok. A felvételről megállapítható, hogy mindegyik fénypont egyszerre mozog, így egy nagyobb objektumról lehet szó, de az is lehet, hogy csak egyszerre mozognak.

Az nem teljesen egyértelmű, hogy Mexikón belül hol készítették a felvételt, mivel Rio San Juan több utcanév is egyben, Mexikó több városában. A felvétel azonban nagyon is eredetinek tűnik. Többen kiszállnak az autóból, miközben a felvételt készítő személy folyamatosan kamerázza az eget. A forgalmas útról jól látható, ahogy a fénypontok haladnak az égen. Nem takarja őket sem fa, sem egyéb épület, így jó rálátást kapunk az égre.

Kik vezethetik ezt a járművet? Emberek vagy földönkívüliek? Ha emberek, akkor milyen technológia lehet ez? És ha idegenek, melyik civilizációtól származnak? Annunakik? Vagy szürkék? Mert a kinézet alapjáán sajnos nem mondható el, hogy fényhajó lenne. Az UFO kutatók szerint pozitív földönkívüli civilizációk hajóit onnan lehet a legkönnyebben felismerni, hogy járműveik szinte a fényben úsznak, jól megkülönböztethetően a negatívak komor űrhajóikról.


Továbbá az is kérdéses, milyen célból tartózkodtak a területen. Ha vizsgálati célból, akkor minden bizonnyal a környezetben kutattak valamit, vagy feltérképezték a környéket. Talán készülnek valamire...amit hamarosan megtudunk.

/paranormal.hu/

Fenyegető foltok a Napon

AR1546
Erős napkitörésekhez elegendő energiát rejt egy gyorsan növő napfoltcsoport életadó csillagunk felszínén. A szakemberek szerint az elkövetkezendő 24 órában erős erupciókra van kilátás.

Az AR 1564 napfoltcsoport gyorsan növekszik, a NASA Napdinamikai Obszervatóriumának (SDO - Solar Dynamics Observatory) megfigyelései szerint a foltcsoportban M-osztályú napkitörésekhez elegendő energia is megbújhat - írta a spaceweather.com. Az SDO szeptember 4-én készített képeket a foltról.

A Nasa becslései szerint 40 százalék esélye van annak, hogy 24 órán belül a fentebb említett erejű napkitörés, napkitörések szabadulnak el. Ezek valószínűleg a Föld felé fognak irányulni, mivel a foltcsoport szülőbolygónk felé néz.

A Voynich-kézirat

Ez egy ismeretlen eredetű betűkkel és nyelven íródott könyv, amelynek tartalmát mind a mai napig titok övezi. Nevét egyik tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta. Becslések szerint kora m
egközelítőleg 500 év. Jelenleg a Yale Egyetemen őrzik, 2005-ben jelent meg az első fakszimile utánnyomása.


A kézirat története egy valódi kaland. Sok amatőr és hivatásos kódfejtő bicskája tört már bele ebbe a kihívásba. Egyeseket annyira felbőszített, hogy jobb híján azzal az elmélettel álltak elő, hogy a szöveg csalás és valójában semmi értelme nincs az egésznek. Valóban elgondolkodtató ez az alternatíva is, mivel sem a brit, sem az haditengerészetnek nem sikerült még csak részleges sikereket sem elérnie a megfejtésében.

Lássuk a művet! A mű 234 darab lapból állna, ha nem hiányozna közülük negyvenkettő. A képek valószínűleg a szöveg megírása után kerültek a műbe, ellenben helyenként a szöveg körbeöleli a képeket, ami éppen az ellenkezőjét is alátámaszthatja.

A mű históriája homályos. Az igazság az, hogy fogalmuk sincs a kutatóknak, hogy mikor keletkezhetett a szöveg, mert annak a nyelvnek az ábécéjét, amelyen íródott, a mai napig senki sem ismerte fel, illetve senki sem tudta megfejteni. A képek árulkodnak ugyan, de biztos tudás nincs. A képeken szereplő alakok ruházata és az épületek alapján a reneszánsz korszaka a legvalószínűbb.

A kézirat első ismert tulajdonosa egy Georg Baresch nevű alkimista volt a 17. században. Mivel Baresch tudása nem volt elegendő a dekódolásához, kitalálta, hogy küld néhány másolatot Athanasius Kirchernek, egy jezsuita tudósnak, aki jól ismerte az etióp nyelvet és megkísérelte megfejteni az egyiptomi hieroglifákat is. Kircher meg akarta szerezni a teljes művet, de tulajdonosa nem hajlott az alkura, így csak halála után a prágai Károly Egyetem igazgatóján keresztül jutott el a mű Kircherhez. A kísérőlevél elárulja, hogy a művet eredetileg II. Rudolf német-római császár vásárolta meg 600 dukátért, mivel arra gyanakodott, hogy Roger Bacon munkájáról van szó. Mindez sejtetni engedi, hogy a kézirat egy alkimista tárgyú, rejtjeles írás lehet. De folytassuk tovább a történetet.

A következő 150 évre megint szem elől veszítjük a könyvet, de nagyon valószínű, hogy a Collegium Romanumban őrizték, mígnem II. Viktor Emánuel el nem rendelte az egyházi javak kisajátítását. A kézirat megóvása érdeké
ben egyéb könyvekkel együtt az oktatók magángyűjteményébe került a Voynich-kézirat.

Így a mű P. Petrus Beckx-nek, a jezsuita rend vezetőjének a magánkönyvtárát gyarapította.

1912 körül eladták a Collegium Romanum néhány darabját, köztük ezt a kéziratot is. Így került mai névadójának, Wilfrid Michael Voynich-nak a birtokába, majd halála után nem sokkal egy antikváriuson keresztül a Yale Egyetemé lett.

Ami a szöveget illeti, balról jobbra íródott, a hosszabb részeket bekezdésekre tördelték. A vonalvezetésből látható, hogy a szerző értette is, amit írt. Egy kb. 20-30 jegyből álló ábécéből áll össze a csaknem 170 000 írásjelet tartalmazó szöveg. A jelek között találunk néhány tucat különlegeset is, amely csak egyszer-egyszer bukkan fel a szövegben.


Komoly kutatási eredmény, hogy a nagyjából 35 000 szó minden bizonnyal hangtani vagy helyesírási törvényeket követ, ami rácáfol a zagyvaság-elméletre. A statisztikai elemzések fényt derítettek arra, hogy a szöveg szerkezete hasonlít a természetes nyelvekéhez. Ugyanakkor némely szempontból a Voynich-kézirat nyelve egyáltalán nem hasonlít az európai nyelvekre. Például különös a betűk előfordulása a szavakon belül is: néhány karakter csak a szavak elején szerepel, mások a közepén, megint mások csak a szavak végén fordulnak elő. Újabb talány, hogy egyes szavak sokszor ismétlődnek, olykor egymás után háromszor.

A kihívást a kézirat esetében az jelenti, hogy szavai egyetlen nyelvvel sem állnak kapcsolatban. A többi latinul írt részletről pedig nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy az eredeti szöveg részei-e.

Vessünk egy pillantást a kézirat ábráira! Az utolsó fejezetet leszámítva minden oldalon találunk ábrát. Ebből némileg kikövetkeztethető a tartalom tárgya. Ez alapján olyan részeket különböztethetünk meg, mint:

Herbárium: növényi ábrákat tartalmaz minden egyes oldal
Gyógyszerészet: többféle növényi rész és gyógyszerészeti eszköz rajzait tartalmazza
Biológia: az illusztrációkon sok meztelen nőalakot láthatunk, akik kádakban fürdenek. A furcsaságát e képeknek az adja, hogy a kádak szemmel láthatóan emberi szerveket ábrázolnak.
Asztronómia: bolygókkal, csillagjegyekkel és különféle egyéb ábrákkal minden jel szerint asztronómiai és asztrológiai vonatkozású szövegeket tartalmaz. Egyes részei galaxist, mások mintha sejteket ábrázolnának.
Kozmológia: ismeretlen tájat, illetve világot mutat be térképpel, szigetekkel, kastélyokkal és egy vulkánnal.
Receptek

Vajon ki vagy kik lehetnek a kézirat szerzői? A grafológusoknak annyit sikerült kideríteniük, hogy egyetlen kéz írta a jegyzeteket. De vajon ki lehetett az?

Talán Roger Bacon (1214–1294) ferences szerzetes? A Yale Egyetemen végzett radiokarbonos eljárással kimutatták, hogy mivel a 15. század elején készült a mű, az alkotója nem lehetett Bacon.

Talán John Dee matematikus és asztrológus írta? Dee nem említi naplóiban, illetve semmilyen konkrétum nem utal erre. Dee-nek volt egy médiuma, Edward Kelley, akinek a neve szintén felvetődött, mint szerző. Ő állítólag egy titkos por segítségével képes volt rezet arannyá változtatni és angyalokat megidézni. Ő az angyalok nyelvét énochinak nevezte. Egyesek feltételezik, hogy a mennyországban tett utazását örökítette meg a műben azon a nyelven, amelyen az angyalokkal kommunikált. Ha eltekintünk a szöveg által sugallt alkímiától, akkor is választ kellene adnunk arra a nem akármilyen nyelvészeti műveltségre és kódolási tudásra, amelyet az alkotó alkalmazott. Ebben a kriptográfusok többsége egyetért.

Újabb hipotézis, hogy esetleg összetett, sokszor szándékosan megtévesztő részekkel operált az alkotó, aki egy mesterséges kódrendszert alkalmazott ahhoz, hogy információkat tudjon kicsempészni Velencéből a törökök számára. A legvalószínűbb elmélet a szerző kilétét illetően Cornelius Drebbel-t állítja a középpontba, aki nem csak a mikroszkópia úttörőjének számított, hanem annak a II. Rudolfnak az udvarában dolgozó főalkimista volt 1609-től, aki a kéziratot bizonyítottan magáénak tudhatta. Később egy puccs miatt az alkimistát börtönbe dugták és a jegyzetei Prágában maradtak, de bizonyosat nem tudunk.

Összességében leszűrhetjük, hogy a Voynich-kézirat egy kemény dió, amely még feltörésre vár.

A teljes kézirat megtekinthető és letölthető az alábbi oldalon:

/ Facebook/Enigma /

Augusztusi UFO észlelések

Ismét eltelt egy hónap, jöjjenek hát 2012 Augusztus legjobb UFO észlelései: