A katonaság szerint visszatértek a humanoid ufók

Az indai hatóságok megfigyelése szerint újra megjelentek azok az emberszabású földönkívüliek, akiket utoljára 2004-ben láttak az ország északi része fölött. Több mint száz katonai jelentés érkezett a különös lények visszatéréséről.
Az India Today értesülései szerint meg vannak rémülve a Ladakh-ban állomásozó katonai alakulatok. A pánik oka, hogy többen ufót véltek látni az égen. A kutatók szerint, az eddig hivatalosan nem azonosított, jelenések nagyon hasonlítanak egy nyolc évvel ezelőtti esetre.

2004-ben néhány geológus látott egy több, mint 15 méter magas, emberszerű, ismeretlen lényt. Az idegen látomást 40 percen keresztül volt lehetőségük megfigyelni, mikor a beszámolók szerint, az égen egy gömbszerű dolog jelent meg, ami magába szippantotta a földönkívülit. Az esetről több katonai jelentés is készült, amelyeket a mai napig nem hoztak nyilvánosságra. A mostani esetben csupán az égen észlelték a különös fényjelenségeket, azonban az egykori szemtanúk megerősítették, ők ugyan ezt látták évekkel ezelőtt. A katonaság és a rendőrség egy speciális, megfigyelő csapatot állított fel, amelynek feladata, hogy dokumentálja az égen látott igen objektumokat.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése