Új diákigazolványok

Nos, üdv! Nem sűrűn posztolok ilyen saját szavaimmal megírt bejegyzéseket, de úgy érzem most köteles vagyok.

Gondolom mindenki, vagy legalábbis legtöbben már hallottatok hogy teljesen újfajta diákigazolványok készültek a mostanában beiskolázottak számára, azoknak akik iskolát váltottak még azoknak is akik OKJ-s képzésben részesülnek.

Én egy érettségi utáni szakképzésre járok, és természetesen hosszú várakozás után, ma "végre" kézhez kaptam az újdonsült felturbózott, hipermodern diákigazolványomat.

Hogy miért is olyan felturbózott, és hipermodern?
Nos, ahogy kibontottam a levelet, azonnal kezdtem vizsgálgatni, és nahát... pont az fogadott amit már vártam. Egy apró egyenetlenség az igazolvány felületén, mindkét oldalról (a fényképes oldal bal alsó sarkától ~1 cm-re).
Ha jobban megnézitek, láthatjátok az apró négyszögletű egyenetlenséget a kártya felszínén, a másik oldalán ugyanott szintén ott van.
Kicsit aggasztó, de az első dolog amire gondolok, hogy egy RFID nyomkövető chippet építettek bele, és elég logikus feltevés is ha belegondolunk.

A weboldalán tényleg fel van tüntetve egy beépített chip, egy ún. Mifare PLUS X 4K.
itt pedig magának a chipnek a leírása: http://www.smartcardworld.com/mifareplus4kx.htm

Az emberek szabadságjogainak elvétele itthon, hivatalosan is elkezdődött az igazolványok megchippelésével.

Kérdem én, mi lesz a következő? Fogtömésbe titokban elrejtett nyomkövető chip, vagy mikro-méretű nyomkövetők az élelmiszerekben, amik megtapadnak a gyomor vagy bélfalon?

Komolyan, meddig tűrjük még ezt el? Nem hiszem el, hogy szó nélkül hagyjuk ahogy lépésről -lépésre veszik el a szabadságjogainkat. Jó lenne végre elszakadni a tévétől, a gyilkos gyógyszergyáraktól, a hazug oktatástól és agymosó médiától!

3 megjegyzés :

  1. hát az a helyzet hogy nem is baj ez chip mert így legalább nyomon lehet követ ni a nem szeretek csak iskola mellé járni dolgot és a családi pótlékot meg szereti ha megkapja így legalább nagyon kőnyű lesz és én be is vezetném azt is hogy ha az iskola kijáratán kívül vagy akkor jelezzen a szülőnek hogy épen log vagy mit csinál mert sok gyerek van hogy iskola helyet a kocsmából meg ilyen helyekről gondolok itt a rendőrség stb ..sorolhatnám lett összeszedve meg visszatérve következő szavaidra (Az emberek szabadságjogainak elvétele itthon, hivatalosan is elkezdődött az igazolványok meg chip pelésével.) ezzel nem leszel korlátozva mivel ha beteg vagy akkor maragy ágyba hanem sipirc az iskolába mert ha beteg vagy a szülő tudrola és tudnia is kell a szülök nem azért járnak dolgozni hogy a gyereknek adják a drogot a piát meg a cigit meg gondolok én ara is hogy legalább az ember rablásra ezt a cikket nézd meg ha már akkor lett volna ilyen akkor lehet nem következik-be természetesen hétvégén is ugyan úgy mert vannak kiskorúak aki elmegy szorakorni és nincs 14 éves és ö nagyon kemény mert jégert viszkive iszik gratula is ebben a diák igazolványos dologba itt a link :http://www.origo.hu/itthon/20110118-fiatalok-beengedese-szorakozohelyekre.html és ez 1 a 1000 közül tehát helyes a chip gratulálok a kitalálojának !!!!!
    üdv :zsolt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen Zsolt, csak ha tudod a mostani "viszonylag még jóindulatú" kormány és EU vezetőség helyett mások kerülnek hatalomra és chiped van vagy e-bélyeged vagy akármi... akkor már nem ugrálhatsz, nem tüntethetsz...azt kell tenned amit mond a hatalom, mert ha nem, letiltják az account-odat és nem vehetsz, nem adhatsz el, nem mehetsz orvoshoz, nincs TB, adó, hivatali kódod stb.... egy nulla leszel ebben a világban, aki vagy éhen hal, vagy bebörtönzik (mert a társadalomra veszélyes terrorista, lázadónak kiáltják ki), vagy visszahozzák a halálbüntetést.... szóval ez a totális szociális kontroll vagy inkább diktatúra fontos kelléke.... a Biblia fenevad-bélyege dologról a Jelenések könyvében meg ne is beszéljünk....

      Törlés
  2. Gyerekek, az RFID-t nem lehet nyomkövetésre használni! Ha használtál volna valaha RFID-s beléptetőt, tudnád hogy néha közvetlen közelről (szó szerint milliméterekről) sem sikerül leolvasni.

    VálaszTörlés