Magyarország felett fotózott UFO-t egy katonai pilóta

A 2001-ben történt esetről egy felderítő repülőgép beépített filmfelvevője készített mozgókép felvételt, amelyből máig csak néhány kimerevített képet mutattak be. A pilóta csak azzal a feltétellel volt hajlandó beszélni az esetről, ha nem hozzák nyilvánosságra a nevét. A World UFO Photos and News honlapja számolt be a 2001. szeptember 29-én történt incidensről, melyhez két fotót is mellékelt. A felvételeken, melyeket állítólag egy katonai pilóta készített Magyarország légterében, egy ezüstszínű, korong alakú repülő tárgy látható.

A pilóta elmondása szerint a tárgy előbb a gépe mellett tűnt fel, majd hirtelen nagy sebességgel mögé repült és eltűnt a felhők között:
  "Tőlem balra láttam meg a fényes fémtárgyat, amelynek tökéletesen szabályos korong alakja volt. Én egy felderítő géppel repültem, így jött az ötlet, hogy bekapcsoljam a beépített filmfelvevőt. Közben próbáltam nyugodtan tartani a repülőt, eszemben sem volt követni az objektumot, mert akkora sebességre én nem voltam képes" - idézi a pilótát az amerikai blog, aki a Honvédelmi Minisztérium vizsgálatának végéig teljes névtelenséget kért.


A blogger, Ken Pfeifer azt írja még, hogy a Honvédelmi Minisztérium az üggyel kapcsolatos hivatalos megkeresésre sem kívánta kommentálni az esetet. Amikor azonban közölték a minisztérium illetékesével a pilóta nevét, azt elismerték, hogy valóban létezik ilyen nevű pilóta a repülősök kötelékében, ahogy azt is sem tagadták, hogy az illető szokott felderítő gépeken repülni.

A repülővel készített felvétel természetesen a Magyar Honvédség tulajdona, a pilóta azonban Pfeifer szerint ügyvédet fogadott, mert megfontolás tárgyává tette, hogy sajátjának tekinti a felvételt és nyilvánosságra hozza. Arra hivatkozik, hogy amikor a felvételt készítette nem volt szolgálatban, csak szívességből és üzemanyag-takarékossági okokból segítette ki feletteseit azzal, hogy a kért helyre vitte a repülőt és annak szállítmányát.

Forrás: ittvannak.hu

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése