Az önszuggesztió ereje

 Az önszuggesztió azt jelenti, hogy határozott, jól definiált képzetet sugallunk önmagunknak. Herbert Parkyn kitűnő kézikönyve jegyzi fel a következő esetet. A dolog nem nélkülöz bizonyos komikumot, ami mindenesetre megkönnyíti, hogy emlékezzünk rá.

“A Chicagóba látogató New York-i turista órájára néz, ami a helyi időnél egy órával többet mutat, és közli chicagói barátjával, hogy dél van, A chicagói, aki elfelejtette, hogy New York és Chicago között éppen egy óra az időzónák eltérése, közli New York-i barátjával, hogy éhes, s hogy ebédelnie kell.”

Az autoszuggesztió leküzdheti a legkülönfélébb félelmeket és egyéb negatív érzelmeket. Egyszer meghallgatásra hívtak egy fiatal énekesnőt. Az ifjú hölgy alig várta, hogy sor kerüljön az interjúra, leküzdhetetlen lámpaláza miatt azonban korábban már három ízben is kínos kudarcot vallott.

Kitűnő hangja volt ugyan, de mindig azt mondogatta magának:

“Hátha nem is tetszem majd nekik, amikor meghallják a hangomat. Megpróbálom. Hű de félek, hű de aggódom!”


Tudatalattija kívánságként értékelte az összes negatív autoszuggesztiót, s hozzálátott, hogy megvalósítsa és tapasztalatként a leány rendelkezésére bocsássa őket.

A kudarc oka tehát az önkéntelen autoszuggesztió, az érzelmi alapon átélt és elfogadott félelem volt. Az énekesnő a következő technika segítségével küzdötte le ezt az akadályt: Naponta háromszor bezárkózott szobájába. Kényelmesen elhelyezkedett karosszékében, testét ellazította, szemeit becsukta. Tőle telhetően nyugalmat parancsolt testére és gondolataira.

A fizikai mozdulatlanság elősegíti a szellemi passzivitást, és növeli az elme befogadókészségét a szuggesztió iránt. A félelem sugallatát a következő mondatokkal űzte el:

“Gyönyörűen énekelek. Kiegyensúlyozott, nyugodt, magabiztos és higgadt vagyok.”

Minden alkalommal öt-tíz ízben ismételte el ugyanezt, lassan, nyugodtan, mély átérzéssel. Mindennap három ilyen “ülést” tartott napközben és egyet lefekvés előtt. A hét végére tökéletesen kiegyensúlyozott és nyugodt volt. Amikor pedig sor került a meghallgatásra, csodálatos, emlékezetes alakítást nyújtott.

A memóriája ismét a régi

 Egy hetvenöt éves hölgy rendszeresen azt mondogatta magának: “Egyre romlik a memóriám.” Megfordította eljárását, s indukált autoszuggesztiót alkalmazva, napjában többször elismételte: 

“Mától kezdve memóriám minden téren fejlődik. Mindig emlékezni fogok mindarra, amire akármikor és akárhol szükségem lehet. Emlékeim és benyomásaim egyre tisztábbak és határozottabbak lesznek. Automatikusan és könnyedén hívom elő őket. Amire emlékezni akarok, azonnal a helyes formában jelenik meg az elmémben. Napról napra gyorsan javulok, és a memóriám hamarosan jobb lesz, mint valaha.”

 Legnagyobb elragadtatására három héten belül visszanyerte memóriáját.


Úrrá lett komisz modorán

Számos férfi panaszkodott ingerültségéről és rossz modoráról. Legtöbben roppant fogékonynak mutatkoztak az autoszuggesztióra, és csodálatos eredményeket értek el azáltal, hogy körülbelül egy hónapon át, naponta három-négy ízben – reggel, délben és este, lefekvés előtt – elismételték a következő kijelentéseket:

“Mostantól kezdve jóindulatúbb leszek. Az öröm, boldogság, vidámság válik megszokott hangulatommá. Mindennap szeretetreméltóbb és megértőbb leszek. Környezetem számára a vidámság és jóakarat központjává válok, saját jó kedélyemet terjesztem közöttük. Ez a boldog, örömteli, vidám hangulat lesz megszokott, természetes állapotom. Hálás vagyok érte.”

Felléphetsz a negatív szuggesztiók ellen

Akármelyik napon veszed kezedbe a reggeli lapokat: tucatszám találsz bennük olyasmit, ami a hiábavalóság, félelem, aggodalom, a küszöbön álló katasztrófa érzetének magvait hinti el. Ha elfogadod ezeket a félelemgondolatokat, még az életkedved is odavész. Ellenállhatsz a romboló eszmék hatásának, ha tudod, hogy az összes ilyen negatív szuggesztiót elháríthatod a tudatalattid számára biztosított, építő jellegű autoszuggesztióval.

Rendszeresen ellenőrizd a téged érő negatív szuggesztiókat! Korántsem kötelező a destruktív szuggesztiónak romboló hatást gyakorolnia rád. Gyerekkorunkban és serdülőkorunkban mindannyian megszenvedtünk tőlük.

Tekints csak vissza: könnyen felidézheted, hogyan járultak hozzá szüleid, barátaid, tanáraid a rád sújtó negatív szuggesztióözönhöz. Tanulmányozd figyelmesen, amiket akkor hallottál, s meggyőződhetsz róla: többnyire közönséges propagandáról volt szó. Az egésznek leginkább az volt a célja, hogy félelmet ültessen beléd, vagy hatalmat biztosítson fölötted.

Minden családban, hivatalban, gyárban, klubban folyik ilyenfajta szuggesztió. E szuggesztiókkal többnyire arra törekszenek, hogy mások kedve szerint, mások
érdekeinek megfelelően gondolkodj, érezz, cselekedj.

Forrás: / Rejtélyek szigete / Felhasznált irodalom: Dr. Joseph Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma

450 millió éves idegen chipet fedeztek fel Oroszországban

Orosz halászok találtak rá a Kubány folyó partján egy igen szokatlan kőre, amelybe egy furcsa tárgy volt beágyazódva, ami nagyon hasonló a mai elektronikus chipekhez. A követ elküldték a Nanotechnológiai Kutatóintézetbe a dél-oroszországi Állami Műszaki Egyetemre, ahol az első jelentések szerint megállapították, hogy a felfedezett kő kora legalább 450 millió éves.


Ez visszanyúlik egészen azokba az időkbe, amikor az első szárzaföldi növények megjelentek a Földön nagyjából 450 millió évvel ezelőtt. Ez szintén egybeesik a traumatikus Ordovícium-szilur kihalási esemény időszakával. Ezt az eseményt úgy emlegetik, mint a második legpusztítóbb kihalást a tengeri életközösségben a Föld történetében, mely mintegy 100 tengeri családot törölt ki, ami az akkori állati nemek 49%-át jelentette. Megtizedelődtek a pörgekarúak és a mohaállatok, és kipusztult a trilobiták, a konodonták és graptoliták sok családja. A zátonyképző fauna nagy része is megtizedelődött.


Egyre több bizonyíték kerül elő, melyek betekintést nyújtanak az ősi civilizációk technológiájába, melyeket a mai ember csak éppen elkezdett használni, és amelyek több száz millió évvel azelőttről valók, hogy az ember, vagy bármilyen általunk ismert intelligens létforma kifejlődött volna a Földön. Jelenlegi ismereteink szerint abban az időben fejlett technológia (vagy bármiféle technológia) nem létezett, így ez egy újabb rejtélyes példa arra a megmagyarázhatatlan jelenségre, hogy miért bukkannak fel ilyen, és ehhez hasonló több száz millió éves leletek.


/új világtudat

Atomrobbanás pusztíthatta ki az életet a Marson

John Brandenburg fizikus új elmélettel próbálja megrengetni az űrtudomány jelenlegi állását: kutatásaiban arra jutott, hogy a Marson volt élet, csak elpusztította az atomháború (az atomrobbanást piros pötty, az uralkodó szélirányt nyíl jelzi a térképen).

A Huffington Post szerint az elmélet lényege, hogy a Marson honos küdóniaiak és az utópiaiak civilizációit egy marsonkívüli faj atomtámadása pusztította el. A kulcs a Mars talaja, a tudós szerint még a színéről is ordít, hogy fúziós-hasadásos robbanások helyszíne volt a bolygó.


A Curiosity által hazaküldött képeket is felhasználta, meggyőződése, hogy épületek romjait ábrázolja több kép is. Eredményei a Journal of Cosmology and Astroparticle Physics (Kozmológiai és Asztrorészecsketani Folyóirat) hasábjain jelennek majd meg. Nemrég arról jelent meg cikk ugyanebben az újságban, hogy 

"az ősrobbanás valójában egy hologram volt"

Brandenburg a Kaliforniai Egyetemen végzett, plazmafizikus. Meggyőződése, hogy a marsi civilizációk az ókori egyiptomiak technológiai szintjén voltak. A fenti képen láthatók az épületek romjai (a kép forrása persze ismeretlen).
"Szembesülve Brandenburg professzor bizonyítékaival, bizonyossá vált, hogy nekünk is aktívan készülnünk kell a védekezésre az ellen, ami ezt a csapást mérte a Marsra."

írták a bejelentés hatására az Arkcode.com-on.


Index / Huffington post

John Titor története

Most, hogy a Global felújítása lassan befejeződni látszik, elkezdtem gondolkodni, hogy esetleg kéne egy cikk. Nem tudtam eldönteni, hogy a múltból keressek ki valamit, esetleg legyek aktuális, vagy valami futurisztikus témát keressek. Nos, mindhárom benne lesz a következő sorokban. Őszintén bevallom, már jó ideje terveztem összehozni a kedvenc témámról, John Titor-ről egy cikket, de egészen eddig nem volt meg hozzá az energiám. Következzen John Titor története: 

Az idő, az időutazás, a jövőbe látás és a párhuzamos univerzumok jó ideje foglalkoztatja az emberiséget, a falusi paraszt embertől kezdve a legnagyobb tudósokig. Több cikkem is szólt már időutazásról (Chaplin időutazója, Svájci óra egy 400 éves sírban, Időutazás: 1.rész, 2.rész) és a jövőbelátásról (Kronovizor 1. rész, 2.rész) de mai cikkem egy egészen különleges esetről fog szólni, mely 14 évvel ezelőtt esett meg, s tartotta lázban az amerikai internetes közösség jelentős részét, majd évekig tartó, jobbára kellemes fejtörési lehetőséget adott nem csak az összeesküvés elméletekkel foglalkozóknak, de a szociálpszichológusoknak, a futurológusoknak és a scifi-kedvelőknek is.

Így az elején a kedves olvasóban bizonyára felmerült az rendkívül bonyolult és összetett kérdés, hogy: "Ki a fene az a John Titor?" tehát kezdjük is innen.

John Titor egy időutazó volt, vagyis minden bizonnyal majd lesz.


Nézzük először röviden, miről is van szó:

Bár a kezdetekről sokan vitáznak, a többség szerint a történet 2000 novemberében indult, amikor egy, az időutazás különböző perspektíváival foglalkozó internetes fórumon felbukkant egy kommentelő, először "Timetravel_0", később a "John Titor" nicknevet használva aki a kontaktus első pillanataitól kezdve sokkolta mindazokat akik elkezdtek beszélgetni vele.

Titor nem kevesebbet állított önmagáról, mint azt, hogy egy amerikai katona, aki a jövőből érkezett (pontosan 2036-ból), hogy megszerezzen egy IBM 5100 nevű számítógépet, melynek rejtett tulajdonsága, hogy képes lefordítani olyan programnyelveket, melyek az APL és BASIC előtt íródtak.

Első dolga volt, hogy fényképeket és fénymásolatokat töltött fel az időgépéről és annak használati utasításából, melyek közül néhányat ebben a cikkben is láthattok.

Ahogy telt az idő, egyre többen kezdték faggatni az ittlétének okáról, az időutazás fizikájáról, és, hogy mit gondol a korunkról.

És a korrektség miatt azt is előre kell bocsájtanom, hogy Titor mindig is hangsúlyozta a párhuzamos világvonalak lehetőségét, így már azzal is, hogy visszautazott és dolgokat mesél a jövőről, meg is változtathatja azt, ezért a jövőről adott információkban szereplő események nem biztos, hogy bekövetkeznek.

Más fórumokon és chat oldalakon is írogatott, köztük egy Art Bell nevű -ma már nem létező- oldalon.

2001. Március 21-én egy utolsó üzenet után nyoma veszett

Most pedig lássuk, kicsit bővebben, miket is osztott meg Titor a küldetésével és a jövővel kapcsolatban: 
Az IBM 5100:

Valóban létező számítógép, melyet a Minnesota-beli Rochesterben gyártottak 1975-ben.John azt állította, hogy rokoni (valószínűleg nagyapa-unoka) kapcsolatban áll az egyik gyártást végző mérnökkel, ezért választották őt erre a küldetésre.

Állítólag a bejegyzéseiből arra lehet következtetni hogy már korábban visszautazott 1975-be és találkozott is a nagyapjával, akitől kapott egy 5100-ast, amit valamilyen módon átalakított, hogy használni tudja 2036-ban.

A magyarázata alapján kellett volna, hogy legyen egyszerűbb módja is a probléma megoldásának 2036-ban. Ha lehet utazni az időben, miért menne vissza egy régi technológiáért, ami számunkra haszontalannak tűnik? Ez egészen addig logikusnak tűnik, míg rá nem jössz, hogy a NASA ma is az interneten vásárol régi számítógép alkatrészeket, hogy karban tudja tartani a rendszereit.

Emellett sok titkos kormányhivatal és a CERN is APL és BASIC előtti programozási nyelvet használ, melyet csak egy IBM 5100-al lehet dekódolni.

Titor egységében 7 másik időutazó tevékenykedik, elsődleges feladatuk, hogy információt és eszközöket szerezzenek be amelyeket arra használnak, hogy a 2015-ös harmadik világháború negatív következményeit orvosolják.

És így érkezünk el a következő pontig:
    A 2036-os világvonal (az ő szavaival "world line") :

    A képen a világvonalak leegyszerűsített ábrája látható, Titor leírása alapján.
    A különböző döntéseink (pontok) új elágazó világvonalakat hoznak létre.

    Titor 1998-ban született, majd fiatalon kezdett harcolni a 2004-es elnökválasztást követő lázongás miatt 2008-ban kitört polgárháborúban. Még a katonai alakulatának, a „Fighting Diamondbacks”-nek a karjelvényét (jobbra) is bemutatta a kommentelőknek.

    2036-ban Floridában él a családjával és a Tampa-i MacDill Légi Bázison szolgál.

    Talán a legfontosabb ezzel kapcsolatban Titor jövőre vonatkozó emlékei közül, hogy a világot egy 2015-ben kitört és három milliárd áldozattal járó világháború sújtotta, amit Oroszország kezdett azzal, hogy megtámadta Európát, majd az USA-t és Kínát. (megjegyzés: hol is tartunk jelenleg?)

    A háború elkerülhetetlen, de Titor ezt nem tartja akkora tragédiának, ugyanis -ahogy érvel-, a hadiállapotban a nagy felfedezések és jelentős találmányok száma ugrásszerűen megnő, ami bizonyos értelemben „kifizetődővé” teszi a világégést. Persze nem szó szerint így gondolja, de a mondandójából így lehet leszűrni a lényeget. Ez egy szükséges rossz, olyan, mint a tarló felperzselése a földművelésben. Lehet, hogy abban a pillanatban nagyon rossznak tűnik és károsan hathat az élővilágra, de az emberiség számára az eredmény inkább pozitív.

    A C204-es időgép fotójáról készült fénymásolat

    2036-ban már nincsenek hatalmas ipari komplexumok, a léthez szükséges élelmiszert helyben termelik meg és főként lokális kereskedelemben forgalmazzák. A virtuális kapcsolattartás helyébe a klasszikus, emberközeli, humán relációk lépnek: személyes kapcsolattartás, beszélgetések, olvasás.

    A vallás és a családcentrikus mentalitás ismét elfoglalja központi helyét, noha a vallás sokkal emberközpontúbb és sokkal kevésbé intézményesített, mint kétezerben.

    Titor például kijelenti, hogy nem tudna néhány mérföldnél távolabb élni a szüleitől.

    2036-ban a szoft-technológiák továbbra is csúcsszínvonalúak, az internet és a távközlési lehetőségek új eredményeket értek el, de ezek megmaradnak az emberi szükségletek kiszolgálóinak. Ezek vannak az emberért és nem fordítva.

    Az UFO-kra és az esetleges földönkívüli civilizációkkal történő kapcsolatfelvételre történő rákérdezésekre Titor a következőt válaszolja: 2036-ban nincsenek új információk ezzel kapcsolatban, de az ő személyes véleménye, hogy az, amit a 20. században mi ufóknak és idegeneknek hívtunk, azok valójában olyan időutazók, akik még az ő idejénél is későbbről valók.

    John szerint a mi világvonalunk és az ő világvonalának temporális (ha jól fordítom: időbeli) divergenciája (tehát az ő világvonaluk és a meglátogatott múlt által létrejött új világvonal közötti különbségek) csak 1-2% (pár tized % is nagyon sok eltérést okozhat). A csapatának fő célidőszakai az 1960 és 1980 közötti évek. Minél távolabb utaznak vissza, az időbeli divergencia annál nagyobb, és egyenes arányban nőnek különféle kockázatok.
    A C204-es időgép áttekintő képe a használati utasításból

    Titor világvonalán az USA 2011-ben polgárháborúval küzd, melynek az egész nyugati civilizációra negatív következményei vannak.A polgárháború csak 2015-ben ér véget a világháború kirobbanásakor.

    2036-ban nincs központosított bankrendszer, pénz és hitelkártyák vannak, ám személyi jövedelemadó nincs.

    Ekkorra az USA fővárosa a Nebraska állambéli Omaha. Az állam 5 föderális régióból áll, melyek élén egy-egy területi elnök foglal helyet.

    A halálbüntetés létezik, akárcsak a nyilvánosan végrehajtott halál- és egyéb büntetések intézménye, valamint a száműzés.

    A C204 fontosabb alkatrészei
    Az időgép

    Titor legelső üzenete:

    "Már majdnem feladtam a reményt, hogy bárki is tudja ki az a Tipler vagy Kerr ezen a világvonalon. Az időutazás alapjainak kutatása a CERN-ben kezdődik egy éven belül, és 2034-ben fejeződnek be az első "időgéppel" melyet a GE (General Electric) épít. Kár, hogy nem lehet képeket posztolni, különben megmutatnám nektek."

    Tehát: Ha minden igaz, és hihetünk Titor-nak, az időgép fejlesztése már most javában folyik a CERN-ben. Titor szerint az időutazás a Kerr-féle miniatűr fekete lyukakon és a Tipler cilindereken alapszik.

    A C204 szinuszoidális mezője (a kézikönyvből)
    A jelenleg is használt gép első működő prototípusát 2034-ben tesztelték. Titor állítása szerint a világvonalán az időutazás nem nyilvános szórakozás, de minden ember tudatában van annak, hogy létezik.

    Ha belegondolunk nem hülyeség. Például ott volt a Nagy Hadronütköztető (LHC) megépítése, ahol bármikor előidézhetnek miniatűr fekete lyukakat.

    Titor leírása szerint a tökéletes fizikai időutazást egy gravitációs torzító rendszer teszi lehetővé. Kétféle mechanizmus létezik, a C204 és a C206. Mindkettő cézium alapú órát használ (A C204 4db-ot, a C206 6db-ot egységenként. A C204-ben 10db, a C206-ban 12db egység van)

    A gép az alábbiakból áll:
    • Erős mágneses mezőben elhelyezett kettős mikroszingularitások
    •  Elektron injekciós gyűjtőcső (?) mely a mikroszingularitások tömegét és gravitációját változtatja meg.
    • Hűtő és röntgen sugárzásos nyomáskiegyenlítő rendszer. 
    • Gravitációs érzékelők (VGL rendszer) 
    • Fő órák (4 vagy 6 db cézium alapú óra egységenként) 
    • 3db fő számítógépes egység

    A C204-essel főleg 50-60 éves időugrásokat lehet tenni (10 évet ugrik egy óra alatt 100%-os teljesítményen)
    Fotó a Corvette-ben
    elhelyezett időgépről

    Hogy ne legyen feltűnő, az időgépet eleinte egy 1967-es Chevrolet Corvette csomagtartójában, majd egy húsz évvel későbbi évjáratú egyterűben (Chevrolet Suburban) rejtették el, illetve ide építették be.

    2001 márciusában John elköszönt az akkorra már több 100 ezerre tehető rajongó táborától.
    Egy utolsó üzenetet hagyott maga után, mely önmagában is felér egy rejtvénnyel:

    „Hozz magaddal egy benzineskannát, amikor a kocsi az útszélen megadja magát”

    Ezután megszüntette regisztrációját és többé nem hallatott magáról.

    Kép a C204-ről ezúttal
    a Suburban-ban elhelyezve
    Nem is csoda, hogy ezután hatalmas kultusz övezte, élénken emlékszek kisebb koromban a tévében is beszéltek róla, több percet is szántak rá a híradóból. Azóta persze sehol nem került többé elő a téma. Minden üzenetét ezerszer átrágták a rajongók az elmúlt 14 évben, rejtett üzeneteket és utalásokat keresve. Persze voltak ellendrukkerek is, akik szerint egy jól megrendezett hoax volt az egész, és mindent megtettek, hogy lejárassák.

     A kérdés továbbra is fenn áll:

    Ha hoax, kinek állhatott érdekében? Ki az aki csak heccből szűk 5 hónapon át eljátszana egy időutazót? Mi több a kérdésekre legtöbbször szinte azonnal válaszolt, sosem kért egy perc gondolkodási időt sem, komoly háttértudással kellett rendelkeznie, és akkor ott voltak a gép tervrajzai, a fényképek... Nem hiszem, hogy ilyesmit csak poénból bárki is megtenne, így szerintem John Titor története ezért olyan hiteles, és ezért marad továbbra is a kedvenc időutazással kapcsolatos témám.

    Rejtélyes fény az orosz Urálnál

    Hatalmas villanást láthattak az Urál menti orosz városnál, Jekatyerinburgnál, a múlt héten pénteken. A helyiek és a tudósok tanácstalanok, mert semmilyen hivatalos információt nem kaptak a vakító fény okáról.

    A furcsa fényt nem kísérte semmilyen hanghatás a szemtanúk beszámolója szerint, “Néhány pillanatig vakító nappali világosság, majd minden elsötétült ismét,” a szemtanúk azt is elmondták, hogy ” vakító narancssárga fény volt, majd lüktető sárga és fehér, mint a vaku ami elnyelte az egész eget.

    Sem a regionális televíziók, a meteorológusok, sem a tudósok nem találnak magyarázatot a furcsa jelenségre.
    A helyi obszervatórium is visszajelezte, hogy semmi sem esett az égből a Villanás napján.
    Az orosz hatóságok nem hajlandók kommentálni az eseményt!

    Az is furcsa hogy a fény nem mozgott az égen, legalábbis nem észrevehetően. Vajon mi okozhatta a hatalmas villanást?


    /paranormal.hu/