Különös jelenségek történnek hazánkban Angela Merkel érkezése idején

Szerte a fővárosban különös jelenségeket tapasztaltak szombaton hajnali 2-3 óra környékén. Néhol csak pár villanást láttak az utcáról, míg mások azt is észrevették, hogy a közúti lámpák fénye elhalványult, majd megint rendesen működni kezdtek.

Ez idő alatt több lámpa és egyéb világító panel, mint például egy reklámtábla kikapcsolt, vagy a fényerejük néhányszor meginog. Volt olyan személy, aki legalább két villanást látott északi irányból. Az ELMÜ nem adott ki tájékoztatást az esettel kapcsolatban. Mi a háttere a jelenségnek? Ami pedig még különösebb: miért éppen most, Angela Merkel látogatásának idején történik mindez?

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA) űridőjárást figyelő részlege szerdán adott ki egy előrejelzést arról, hogy mágneses viharokra kell számítani január 30-án, sőt 31-én is.

Feltételezvén, hogy mesterségesen előállított viharról van szó, van-e összefüggés a német kancellár és a különös vihar között? Akár az is elképzelhető ugyanis, hogy a háttérhatalom játékáról van szó, melynek épp egy parányi részletét láthatjuk. Ahogy mint mindenki ebben a játékban, úgy Angela Merkel is fontos szerepet tölt be a színfalak előtt és mögött is egyaránt. Személye fontos a világpolitikai életben és azok számára is, akik a háttérből irányítják az eseményeket.

A különös viharok talán nem véletlenül fordulnak elő ezekben a napokban, éppen nálunk. Már csak az a kérdés, milyen céllal.

paranormal.hu

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése