Az orosz nyomozók a Holdra szállást vizsgálnák

Vizsgálná az ember holdra szállásával kapcsolatos „zavaros részleteket” az orosz szövetségi nyomozóhivatal – derült ki szóvivőjének közléséből.

Az Izvesztyija című orosz napilapnak nyilatkozó Vlagyimir Markin a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség körül kirobbantott korrupciós ügy, a Joseph Blatter FIFA-elnök lemondásához vezető amerikai ügyészségi vizsgálat kapcsán vetette fel a témát, nehezményezve, hogy „az Egyesült Államok ügyészei legfőbb döntnököknek kiáltották ki magukat a nemzetközi labdarúgás ügyeiben”.

Hová lett a holdkőzet?

Az FBI-hoz hasonlítható orosz nyomozóhatóság szóvivője szerint egyebek között az amerikai űrhajósok által az 1969-es Holdra szállásról készített eredeti filmfelvétel eltűnése ügyében kellene nemzetközi vizsgálatot folytatni. Szerinte azt is ki kellene deríteni, hogy hova lett a majdnem 400 kilogramm holdkőzet, amelyet a jelentések szerint az amerikaiak 1969 és 1972 között számos misszió során onnan elszállítottak.

Markin fogalmazása szerint nem állítják, hogy az amerikaiak nem repültek a Holdra, és csak filmet készítettek a holdra szállásról, de úgy vélik, hogy „az összes tudományos vagy kulturális műtárgy az emberiség öröksége, nyom nélküli eltűnésük pedig közös veszteség”.

A The Moscow Times című angol nyelvű orosz napilap kommentárja emlékeztetett arra, a NASA 2009-ben ismerte el, hogy az ember történelmi Holdra szállását rögzítő felvételt letörölték, de sikerült felújítaniuk az eredeti televíziós közvetítéskor készített felvételt. A lap szerint az amerikai missziók során összegyűjtött, körülbelül 380 kilogramm holdkőzetet a Lyndon B. Johnson Űrközpontban tárolják, de minták a világ több múzeumában is találhatók.

Felújították a felvételeket

Az Apollo–11 amerikai űrhajó Neil Armstronggal, Edwin Eugene „Buzz” Aldrinnal és Michael Collinsszal a fedélzetén 1969. július 20-án jutott el sikeresen a Holdhoz, a leszállásra a Nyugalom Tengerén került sor. Collins Hold körüli pályán keringett a parancsnoki űrhajóval, két társa a holdkomppal leszállt a felszínre. Armstrong és Aldrin 2 óra 31 perc 40 másodperces időtartamú holdsétát tett, és 21,55 kilogramm holdkőzet- és holdpormintát gyűjtött.

Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) a Holdra szállás 40. évfordulója alkalmából, 2009 júliusára restauráltatta és közzétette az ember első holdra lépésének történelmi pillanatát megörökítő filmfelvételeket. A filmek digitális felújítására specializálódott hollywoodi Lowry Digital nevű vállalatnak sikerült megmentenie azokat a jeleneteket, amelyeket már örökre elveszettnek hittek. Az eredeti felvételek elkallódtak, a holdsétát megörökítő kamera pedig az égitesten maradt. A felújított felvételek a NASA honlapján érhetők el, így bárki megtekintheti, hogy Armstrong és Aldrin miként tűzte ki az amerikai lobogót.

/mno.hu/

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése