Drónok őrzik Nimród asszír romjait

Az iraki hadsereg megkezdte a háromezer éves város, Nimród asszír romjainak biztosítását, drónokkal járőrözött a térség felett hétfőn, egy nappal az után, hogy visszafoglalták az észak-iraki települést az Iszlám Állam fegyvereseitől, akik szinte a földdel tették egyenlővé a páratlan kincseket.

Nimród palotáit és templomait, amelyek az asszírok egykori birodalmának fővárosát ékesítették, 2014-ben ledózerolták a terrorista szervezet fanatikusai, mondván, hogy véget akarnak vetni a bálványimádásnak. Elpusztították a 2800 éves Nabu-templomot is, amelyet a bölcsesség és írástudás mezopotámiai istenének szenteltek.

Az Iszlám Állam katonái az időszámítás előtti 2. vagy 3. században épült Hatrát sem kímélték, ez a város szintén a Moszul felé vezető hadi úton fekszik. Az UNESCO elítélte és háborús bűntettnek minősítette a pusztítást.

Nimród, az időszámításunk előtti 13. századból származó asszír régészeti hely a Tigris folyó bal partján, Moszultól 30 kilométerre délre. Asszíria második fővárosát I. Sulmánu-asarídu király (i. e. 1273-1244) tette birodalma központjává. Nevezetességei között van a Ninurta templom, az északnyugati palota, a délnyugati palota, a Szargon-palota és a zikkurát, az ókori lépcsős torony, amelynek romjai 17 méter magasak.

Egyelőre nem tudni, meg lehet-e menteni Nimród kincseit, a pusztítások mértékét régészek fogják felmérni. Érkezésükre azonban még várni kell, mert a szélsőségesek bombákat hagytak hátra, fegyvereseik még mindig a romok alatt húzódó alagutakban bujkálnak.

“Fokozzuk a drónokkal való járőrözést Nimrúd felett, hogy biztosítsuk, nem leselkedik már semmilyen közvetlen veszély rájuk”
– mondta az iraki kilencedik páncélos hadosztály egyik tisztje a Reuters brit hírügynökség tudósítójának.

“Biztosítani akarjuk, hogy mi magunk se okozzunk károkat Nimród épületeiben, amit az Iszlám Állam harcosai már megtettek”
– tette hozzá.

Az ősi iraki régészeti lelőhelyek felszabadítása a sötétség és a gonosz erőinek uralma alól győzelem nemcsak az irakiak, hanem az egész emberiség számára – hangoztatta Káisz Husszain iraki kulturális miniszterhelyettes.

orientalista.hu

A Nemrut-hegy

A 2134 méter magas Nemrut-hegy (más néven Nemrud/Nimród-hegy) Törökország keleti részén található Adıyaman közelében. A hegyen különböző görög és perzsa istenek szobrait találjuk, mint például Héraklész, Zeusz, Orosmasdes, Apollón vagy Mithrász. Itt található még Antiochus Teos kommagénéi király síremléke is. A területen több szobormaradvány is található, melyek Antiochus perzsa és makedón elődeit ábrázolják.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése