2016. augusztus 6., szombat

A gyilkos köd

Rejtélyes testetlen támadók

John Carpenter A köd című kultikus horrorfilmje igen nagy kasszasikernek bizonyult az 1980-as évek elején. A gomolygó ködből előnyúló, a védtelen áldozatokat megragadó szellemkezek sok millió mozilátogatóban keltettek rettegésérzetet. Arról azonban már csak kevesen tudnak, hogy a híres rendezőt valós események inspirálták a vérfagyasztó sztori forgatókönyvének írásakor. A parakutatók archívumában ugyanis számos olyan megmagyarázhatatlan esetről szóló beszámoló található, amelyek a köd áldásosnak vagy szokványosnak éppen nem nevezhető tevékenységekről szólnak. Ebben a cikkünkben megkíséreljük bemutatni olvasóinknak, hogyan válik egy közismert, legfeljebb olykor kellemetlennek tartott természeti jelenségből a leghátborzongatóbb természetfeletti jelenség megnyilvánulása.

Az egyik első, valóban jól dokumentált eset 1761-ből való. A korábbiak sajnos (szó szerint) a történelem ködös távolába vesznek...
Észak-Itáliában öt asszony hazafelé tartott a falujába, Ventimigliába, miután fát gyűjtöttek az erdőben. Egyikük hirtelen hátborzongató sikolyt hallatva a földre zuhant, rekedten néhányszor azt kiáltotta: "A köd!", és - a többiek legnagyobb rémületére - már halott is volt. Teste borzalmas látványt nyújtott: ruhája és cipője apró darabokra szaggatva hevert körülötte, a szerencsétlen nő keresztcsontja el volt törve, hasfala a jobb oldalán felszakadt, látni lehetett a zsigereket, a legtöbb szerve össze volt zúzva, vagy teljesen vértelennek tűnt. Fején is sebek éktelenkedtek, koponyáját szinte csupaszra pörkölte valami, és a csípőjéről, valamint az egyik lábszáráról is szinte majdnem minden hús leégett. Altestét számos mély, párhuzamosan futó vágás borította. A förtelmes történetet a Francia Tudományos Akadémia is feljegyezte, amelynek tagjai semmiféle magyarázatot nem tudtak adni arra, vajon a köd mi módon művelhette ezt az asszonnyal.

Az 1880-as években Angliában is észleltek olyan jelenséget, mikor a köd (vagy az abban megbújó testetlen entitások csoportja) "emberre támadt". A szemtanúk részletesen beszámoltak róla, hogyan fojtogatták láthatatlan kezek egy "ködburokba" került kislányt. Még azt is látták, hogyan nyomódik be a torka anélkül, hogy a nyakizmok összerándultak volna. Ezután valamiféle láthatatlan ködbéli lény többször is megharapta a menekülni próbáló lányt. A harapásokat később megvizsgálva 18-20 fog nyomát fedezték fel. A harapások helye nyirkos és ragadós volt, visszataszítóan nyálkás. A sebhelyek egyértelműen egy fogsor alakját rajzolták ki.

A testetlen, a semmiből egyszer csak valakire ereszkedő ködből támadó harapdáló "démonok" a 20. században is folytatták garázdálkodásukat. 1951. május 10-ének éjszakáján egy chicagói csapszék pincérnőjét, Jane Morris-t szemelte ki áldozatául a gyilkos kedvű köd. A lány épp egyik barátnőjével beszélgetett a kocsma ajtaja előtt, amikor a köd beborította, majd ahogy eloszlott, Jane több sebből vérezve esett össze. A kiérkező rendőrök azt hitték, egy öncsonkító drogosról van szó, ezért az őrsön bezárták egy cellába. A lány könyörgött, hogy engedjék ki, ám az őrök hajthatatlanok voltak. Reggel egy oszladozó, rejtélyes eredetű ködfátyol közepén találtak rá a cella padlóján fekve. Már halott volt, a testét vágások borították. Semmiféle szúró- vagy vágóeszköz nem volt nála, és a cellában sem volt olyasmi, amivel ilyen szörnyű dolgot tehetett volna magával. A két fogva tartót felfüggesztették állásából az ügyet pedig kínos gyorsasággal lezárták.

1976 augusztusában egész sor különös dolog történt a dél-afrikai Darango-farm közelében dolgozó, húszesztendős John Ammottal. Az eset annak volt a tökéletes példája, hogy a köd rejtélyes zaklatói akár poltergeist-jelenségek generálására is képesek. A köd és a kopogó szellemek megjelenése végül olyan véres eseményekbe torkolltak, amelyekhez hasonlókra addig talán csak a legbrutálisabb horrorfilmek rendezői gondoltak. A fejleményekről Adam Rivers, a Reuters Hírügynökség munkatársa tudósított, aki több mélyinterjút is készített a szemtanúkkal és Tony Greenwald rendőrfőnökkel.
A tulajdonosok Greenwaldot és rendőreit hívták ki annak idején a farmra, valószínűleg abban reménykedve, hogy ők tudnak segíteni, ám a zsarukat olyan látvány fogadta, amire egyáltalán nem voltak felkészülve: A szobákat sűrű köd borította, mintha a természeti (?) jelenség "gondolt volna egyet" és beköltözött a tehetetlen farmerek házába. A házon kívül nem volt köd, ez pedig csak még furcsábbá tette az esetet. A levegőben mindenféle használati tárgyak repkedtek, nem egy el is találta és megsebesítette a ködben szinte vakként tapogatózó rendőröket. A konyhában álló boros- és egyéb üvegek kilőtték a dugóikat, majd nagy zajjal maguktól összetörtek.
Greenwaldék még meg sem kezdhették a nyomozást, amikor egy hangos kiáltás ütötte meg a fülüket, amely az egyik alagsori szobába vezette őket. A fiatal John Ammot kiáltott, aki ekkor már szinte elviselhetetlen fájdalmat érzett. A nyomozók beléptek a szobája ajtaján. Bent szintén köd volt, és történtek miértjét érzékelték, az okra képtelenek voltak fényt deríteni. Mialatt a rendőrök hitetlenkedve bámulták a ködben alig látszó fiatalembert, annak csupasz lábszárán hosszú vágások keletkeztek, csak úgy ömlött a földre a vére... A dolog fölöttébb rejtélyesnek tűnt, ezért a köd eloszlása után az áldozatot megfigyelés alá helyezték. Az orvosi vizsgálat során a fiú mellkasán is egy mély és széles vágást fedeztek fel, ami azért volt roppant különös, mert a jelenség "munkálkodása" során John végig egy fehér inget viselt, ami egyszer sem szakadt el, és akkor is teljesen ép volt, amikor megmagyarázhatatlan okból a mellkasán is vérfolt tűnt fel.
Az elkövetkezendő napok folyamán John Ammotot szó szerint szinte halálra kínozták az előbb felvázolt jelenségek, a rendőrök pedig csupán a rémülettől kővé dermedve figyelhették az eseményeket. A köd többször is beborította az őrzött kórteremben fekvő fiút, és a semmiből újabb vágások érték a testét. Ezek most olyanok voltak mintha valamiféle éles eszköz, például borotvapenge ejtette volna őket. Az egyik rendőr, Alex Shaver, megpróbált úrrá lenni félelmein, és két gyáva kollégájával ellentétben bemerészkedett John kórházi ágyát övező gyilkos ködbe, hogy kimentse a kétségbeesetten kiáltozó fiút. A bátor férfi karját és arcág mély vágások borították, mikor előlépett a ködből a karjai közt szinte már alig lélegző John Ammot testével. Nem sokkal az eset után a nyugdíjazását kérte, és csak évtizedekkel később volt hajlandó beszélni a vele történtekről. Állítása szerint úgy érezte, mintha a ködben tucatnyi ártó szándékú szellemlény lebegne körülötte, és mintha hangokat is hallott volna, de arra már nem emlékezett, hogy mit mondhattak. Csak arra koncentrált, hogy mielőbb kijusson a ködből a fiúval együtt, és a kezét folyton a szemei elé emelte, hogy azokat ne érje sérülés.


A testetlen, ködbéli támadók egyik másfajta, megmagyarázhatatlan tevékenysége az úgynevezett "hajrablás". Az ókori Kínában szórványosan egész régiók estek pánikba amiatt, hogy a tereken sétálgató emberekre köd ereszkedett alá, amelyben aztán a szorgos "kísértetkezek" megfosztották hajtincseiktől az e módon pórul járt személyeket. 1873-ban Amerikában több olyan esetet feljegyeztek, mikor az úton békésen sétáló járókelőkre rejtélyes köd ereszkedett alá az égből, majd mikor felemelkedett, a szerencsétlen áldozat kopaszra pörkölt fejjel, vagy megcsonkított hajzattal állt a bámészkodók előtt. Ilyen afféle szellemvilág által űzött, ám nekünk, földi halandóknak vicces tréfának már korántsem tűnő eseményről számolt be 1969-ben James Pike, San Francisco érseke is. Egyik nap épp a dolgozószobájában írogatott, amikor arra lett figyelmes ablakán kitekintve, hogy a kertben teregető házvezetőnőjére sűrű ködfátyol ereszkedik, majd miután a nő teljesen eltűnik a szeme elől a ködből sikoltozás hallatszik, és lenyisszantott hajtincsek kezdenek a földre hullani. Az érsek ekkor felpattant az asztal mellől és az udvarra rohant, hogy segítsen a bajba jutott asszonynak, ám mire kiért a házból, a köd nem volt sehol, csupán a hihetetlen módon kopaszra borotvált fejű szegény nő zokogott az udvaron.

 2002-ben a londoni hivatalos körökben igen nagy port vert fel a ködből támadó láthatatlan késelő titokzatos esete. A sajtó természetesen már csak a cenzúrázott részleteket tudhatta meg, így az ügy a köztudatba úgy került be, mint egy a sok felderítetlen erőszakos cselekmény közül. Robert Brock oknyomozó újságíró azonban megsejthetett valamit, ezért kitartó kutatómunkába kezdett, majd eredményeit publikálta is - igaz csak saját költségből mivel a nagyobb magazinok a rendőri szervek nyomása miatt nem merték leközölni a cikket.
Brock nyomozása során kiderítette, hogy 2002. április 16-án és 17-én több késeléses eset is történt Charing Cross környékén, amelyek egy rejtélyes, ködszerű jelenséggel voltak kapcsolatban. Két férfit súlyos sebekkel, másik kettőt pedig holtan szállítottak a közeli kórházba 16-a éjszakáján. A rendőrség több szemtanút is kihallgatott, és a jegyzőkönyv szerint (amelyről Brock "kerülő úton" másolatot is szerzett) az áldozatokat valamiféle gomolygó köd lepte el, mielőtt összeszurkálva a földre rogytak volna. A rend őrei eleinte természetesen meglehetősen hitetlenkedve fogadták a beszámolókat, egészen addig amíg az egyik szemtanú videofelvétellel is bizonyította az igazát. Ezen állítólag olyan ép ésszel aligha felérhető esemény látható, amely sokkal inkább tartozik a parakutatók hatáskörébe, mint a földhözragadt gondolkodású rendőrökébe. A filmen az látható, ahogy a ködből néha elő-elő bukkanó férfit alig kivehető körvonalú szellemalakok közelítik meg, és a védtelen áldozat bőrén maguktól nyílnak meg a sebek. A rendőrség azonnali hírzárlatot rendelt el felsőbb utasításra, és az akta azonnal eltűnt a süllyesztőben, a két halott családjának azt mondták, rablótámadás áldozatai lettek a hozzátartozóik, míg a két sérült férfinak nyilatkozatot kellett aláírnia, hogy soha senkinek nem beszélnek a sérüléseik valódi okáról. Brock cikkének megjelenése után sokan rögtön egyfajta összeesküvésre kezdtek gyanakodni, ám a riporter szerint erről szó sincs: a merevségéről híres brit rendőrség egyszerűen el akarta kerülni a pánikot, és nem nagyon örültek volna annak sem, ha tehetetlennek könyvelik el őket az állampolgárok.

A köd rejtélyes és vérszomjas "szellemlényeiről" az évek során több elmélet is napvilágot látott. A parakutatók többsége szerint nem másról van szó, mint a poltergeist-tevékenység egyik válfajával, ami sokkal alattomosabb a közismertebbeknél. A természettudomány haladóbb gondolkodású képviselői - például Rupert Sheldrake, a természetfeletti jelenségek tudós szakértője - úgy vélik, hogy egy eddig ismeretlen természeti jelenségről van szó, amely élőlények közelébe kerülve kártékony hatásúvá válik. A köd speciális kémiai összetétele lehet a kulcs, amely valószínűleg minden másnál jobban irritálja az emberi bőrt, így okozza a súlyos sérüléseket. Többször is hallani lehetett mérgező ködökről, miért ne létezhetnének "vagdalózó" ködök is? Ez a felvetés talán megfelelő a tudósoknak és a szkeptikusoknak, ám továbbra sem ad magyarázatot a jelenség kifejezetten paranormálisnak mondható tulajdonságaira. A vitába idővel az UFO kutatók is bekapcsolódtak. Brad Steiger és John A. Keel azt állítják, hogy a gyilkos köd valójában magukat láthatatlanná tevő idegeneket rejt, akik ilyen módon próbálnak embereket elrabolni, avagy ekképp gyűjtenek emberi szövet és egyéb mintákat. (Nem valószínű, hogy olyan fejlett idegen lények akik képesek láthatatlanná tenni magukat nem az utcán kezdenek vadászni gyanútlan emberekre akiket random összevagdalva próbálnának elrabolni vagy szövetmintát venni tőlük, vagy fodrászkodni... mármint erre vannak sokkal finomabb módszereik is amiket máskor előszeretettel alkalmaznak... a szerk.)
Vajon mi lehet az igazság? Talán sosem fogjuk megtudni, mert a természetfeletti már évezredek óta kitartóan őrzi a legféltettebb titkait...

2016. augusztus 4., csütörtök

Hi Brasil - Az ősi idegenek tiltott szigete

Rejtélyes szigetekről, fejlett civilizációkról és édenkertekről szóló legendák keringenek a hajósok körében a történelem kezdete óta. Lehet, hogy van bennük igazság? Ha visszatekintünk, olyan évszázados rejtély nyílik meg előttünk, mely a mítoszok valós világába enged bepillantást - egy olyan korszakba, amikor még Atlantiszhoz hasonló titokzatos szigetekről beszéltek a nagy felfedezők. Ilyen fejlett és isteni eredetű, ám mára letűnt civilizáció élhetett a Hi Brasil elnevezésű egykori szigetvilágban is, melynek nyomait immáron 800 éve keresik.

Fejlett társadalmat, gazdaságot és magas színvonalú kultúrát képviselő civilizációkat magukban foglaló "paradicsomi" szigetek emelkedtek ki a múltból, a világtengerekből, óceánokból, amelyek azonban később kivétel nélkül, teljességgel megmagyarázhatatlan módon, a legkülönösebb körülmények közepette egyszer csak letűntek, elsüllyedtek, elpusztultak. A paleoasztronautika hívei az ősi legendákra, mondákra, mitológiákra, közvetett bizonyítékokra és rejtett összefüggésekre hivatkozva állítják, hogy  e rejtélyes szigetek egy része az ősi legendák által mesterségesen kialakított földdarab volt.

A korabeli népek beszámolói, feljegyzései szerint az "édenkerthez" hasonló szigeteket a messzi csillagokból érkezett istenek lakták, akik közül néhány faj átadta az ősi tudást a helyieknek. Mint ismeretes, ezek az istenek valójában földönkívüliek voltak. Az ősi idegenek által feloldott  titkos tudás egy része nem csak technológiai, de tudományos ismereteket is tartalmazott. Néhány mesterségesen létrehozott sziget egyszerű földönkívüli támaszpont lehetett, amely talán az idegenek üzemanyag utántöltő bázisaként üzemelt, továbbá átmeneti pihenőhelyet, csillagkaput, vagy laboratóriumi- kísérleti telepegységet jelentett.
Mindenesetre a jelek arra utalnak, hogy ilyen titkos, az óceánból időszakosan kiemelkedő sziget volt a középkori hajósok által regisztrált Hi Brasil nevű földdarabka is, amelyen sokak szerint a bibliai paradicsomhoz hasonló édenkerti viszonyok voltak fellelhetők.

Hi Brasil az ír partoktól mitegy 300 kilométerre, nyugatra eküdt.
Abraham Ortelius térképe 1572-ből
Istenek "paradicsomi" bázisa

Írországtól 300 kilométerrel nyugatra az Atlanti-óceánon nyílt víz terül el, ahol a kelta népek és olasz kereskedők szerint egykoron kicsiny sziget állt. A XIV. századi kartográfusok úgy vélték, ezen a ponton volt látható a Hi Brasil nevű földdarabka, amelyet a kora középkor idején sok hajós vett célba, hogy földjére lépve felfedezhesse. Ám csak néhány kapitány akadt, aki sikerrel vezette árbócosát a szigethez. A titokzatos hely nagyon ritkán tűnt fel, és akkor sem mindig lehetett megközelíteni, hiszen a legendák szerint minden vízi közlekedési járművet egy láthatatlan erő tartott távol a sziget partjaitól.

Hi Brasilról például már a kelta mítoszok is úgy számoltak be, hogy egy hatalmas sziget Írország partja előtt, amely hétévente kiemelkedik a vízből és szabad szemmel is láthatóvá válik. Már az 1330-as években megjelent a különböző hajóstérképeken, és az 1500-as évek közepéig bizonyíthatóan mindenki az említett térségbe helyezte, illetőleg jegyezte be. Ám napjainkban azon a helyen semmilyen szárazföld nem található. Egy szigetnek nem veszhet csak úgy nyoma! Kivéve ha földönkívüli eredetű!

A kelták úgy tartották, hogy fejlett isteni civilizáció lakja, akik ragyogó emberkékként jelennek meg az utazók előtt. Néhány hajós akinek mégis sikerült a szigetre lépnie, bizarr történetekről számolt be. Feljegyzéseikben hatalmas fekete nyulakról beszélnek, és olyan kultúrát képviselő isteni lényekről, akik varázslatos, csillogó madarakon utaznak és ragyogó gömbökben élnek. Bár a rejtélyes szigetre több ízben is próbáltak eljutni (1325, 1497, 1664, 1684) hajósok, ez csak keveseknek sikerült, ahogy megpillantani sem tudták sokan. A feltételezhetően mesterségesen kialakított és vezérelt földdarabot 1872-ben látták utoljára. Ezek után nem kizárt, hogy jelenleg is több olyan eldugott, titkos sziget létezik, amelyen (vagy amely alatt) az idegenek átmeneti bázisa üzemel, s ahonnét irányítják az emberi faj sorsának alakulását.

Forrás: Hihetetlen magazin

2016. július 26., kedd

La Llorona legendája

La Llorona legendája a spanyol konkvisztádorok korából ered, és egy magas, vékony, zokogó asszonyról szól.

A fehér köntösbe öltözött asszony fejét hosszú, fekete hajzuhatag koronázza. Úgy tartják éjszakánként gyermekeket ragad el, hogy magával vonszolja őket víz alatti otthonába.

La Llorona, eredeti nevén Maria, egykoron egyszerű parasztlány volt, aki gazdag férfihoz ment nőül. Két fiúgyermekük születése sem tudta azonban megváltoztatni szoknyavadász, alkoholista férjét, aki egy idő után nem törődött vele, sőt azzal fenyegette meg, hogy elhagyja, és vagyonához jobban illő feleséget keres magának.

Maria többnyire magányosan töltötte napjait. Egy este két fiával a folyóparton sétált, amikor férje hintója elhajtott mellettük, ura mellett egy csinos ismeretlen nővel.

A kocsi lelassított, ám Maria férje csupán a gyermekekhez szólt, feleségét pillantásra sem méltatta, mielőtt újra a lovak közé csapott.

Maria úgy feldühödött, hogy megragadta a két kisfiút, levonszolta őket a vízpartra, és behajította őket a folyóba. Azonnal megbánta tettét, és mindent megtett, hogy megmenthesse őket, ám nem járt sikerrel.

Az összetört Maria ezután nem evett, nem ivott, egyre vékonyabb és vékonyabb lett, míg gyásza sírba nem vitte.

Szellemét néha szürkületkor lehet megpillantani, amint a Santa Fé folyó partján zokog, és mindörökké siratja két gyermekét.. Máskor a folyóparthoz közel, a leúsztatott fatörzsek között látták, míg esetenként némileg távolabb, a Yellowstone folyó montanai szakaszán tűnik fel.

Legendájának más változatai is léteznek, az asszony az egyikben fantom autóstoppossá változik.

A Santa Fé folyó mellékén húzódó utakon egyedül végighajtó autósoknak az út mentén álló, könnybe lábadt szemű asszony jelenik meg. Amikor felajánlják neki, hogy elviszik egy darabon, asz asszony elmeséli nekik rövid történetét.

La Llorona ilyen gyakori, ország- és államhatárokat figyelmen kívül hagyó felbukkanása lehet a magyarázata az Egyesült Államokban oly elterjedt, fantom autóstoppos történetek népszerűségének.

Más alkalommal nem síró asszony, hanem fehér ruhás, csinosan öltözött lány inti le a segítőkész autósokat. Az elhagyott úton, szakadó esőben stoppoló lány nagyon is valódinak tűnik, ahogyan bőrig ázva reszket a hidegben.

A sofőr elviszi őt a megadott címre, ám amikor megérkeznek, meglepve látja, hogy utasának nyoma veszett. A tanácstalan autós végül bekopogtat a házba, ahol az ott lakóktól megtudja, hogy valóban volt egy lányuk, ám tíz évvel korábban autóbalesetben életét vesztette.

Egyes sofőröknek még a lány sírját is sikerült felkutatniuk, sőt ha előző éjszaka kabátjukkal takarták be átfázott utasukat, azt gyakran a sírra helyezve, gondosan összehajtogatva látják viszont.

Forrás